58195

A Jaguar Land Rover autógyár letelepedésének köszönhetően várhatóan emelkedik a szlovák gazdaság GPD értéke, ugyanakkor az olajárak és a kereslet csökkenése rizikóként jelentkezik – derült ki a Szlovák Nemzeti Bank legutóbbi havi értesítéséből.

Október folyamán mérsékelten csökken az értékesítés, export és a termelés mértéke. „A harmadik negyedévi termelés mértéke megfelel az előirányzott gazdasági programnak. Igaz, lelassultak a gazdasági tevékenységet” – olvasható az értesítőben. Leginkább az autóipari, a kohászati és az elektrotechnikai termelésben figyelhető némi lassulás. Az utolsó negyedévben mintegy 0,3 százalékkal lassult az ipari termelés. Ennek elsődleges oka a nagykereskedelmi értékesítés visszaesése – vélik a szakemberek.

Ugyan októberben csökkent az export mértéke, ennek ellenére a harmadik negyedévben 0,9 százalékkal növekedett az előző negyedévhez képest. Mint az elemzők megjegyezték, a vizsgált időszakban 1,1 százalékkal növekedett az import. „Az import folyamatosan gyorsabb ütemben növekedik az exporthoz képest. Ez negatívan befolyásolja a szlovák gazdaságot” – magyarázták az elemzők.

A szlovák kormány december 11-én írta alá a befektetési megállapodást a Jaguar Land Rover autógyárral. Az üzemegység építése 2016-ban kezdődik el, tervezett beindítása pedig 2018-ra várható. Az üzem mintegy 200-300 hektáron terül majd el Nyitra mellett.

TASR nyomán, PP, Felvidék.ma
Fotó: TASR
{iarelatednews articleid=”57242,56947,58056″}