58361

Betlehem közelében élt egy róka. A pásztorok féltették tőle a nyájat, ezért éjjel-nappal őrizték. Mindig jelen volt egy őr.
Ez nem tetszett a rókának, egyre éhesebb és dühösebb lett. Egy különös éjszakán a pásztorok megszokott életét soha nem látott fény és soha nem hallott hang tette változatossá. Az angyalok karának gyönyörű visszhangja töltötte be a levegőt. Gyermek született.

Jelentéktelen kinézésű pufók kis rózsa. A róka elcsodálkozott, amikor látta, hogy a keménykötésű pásztor mindegyike odasiet az istállóba, a gyermekhez. Micsoda felhajtás egy jelentéktelen gyermekért! – gondolta a róka. Kíváncsi lett, de még inkább éhes, ezért óvatos léptekkel követte a pásztorokat. Amikor látta, hogy a pásztorok bemennek egy istállóba, elrejtőzött egy bokor tövében és várt. A pásztorok átadták az ajándékokat. Üdvözölték a szülőket, és gratuláltak nekik.
Tisztelettel meghajoltak a gyermek előtt és eltávoztak. Az ember és az asszony nagyon fáradt volt. Az események hatására kimerültek és elaludtak. A lopós hajlam nem aludt ki a rókában és besomfordált az istállóba. Nem vették észre, csak egyedül a gyermek. Tágra nyílt szemmel nézte a róka nedves orrát, aki ravaszul kúszott előre. A róka kegyetlen és száraz szemei tágra nyíltak, és piros nyelve éhesen lógott szájában. Micsoda fejedelmi falat – gondolta a róka.
Meleg lehelete a gyermek arcát érintette. Megfeszítette izmait és készült ráugrani a gyermekre. Ebben a pillanatban a gyermek egyik kezével megsimogatta a róka orrát. Először fordult elő, hogy valaki megsimogatta durva szőrzetét is. Olyan hangon, amilyet idáig még soha sem hallott, megszólalt a gyermek. – Szeretlek kis rókám!
Ekkor valami hihetetlen dolog történt a betlehemi istállóban. A ravasz róka szőrzete szétnyílott és a földre hullott. Alatta egy ember volt látható. Egy igazi testben élő ember. Az ember letérdelt. Kezébe vette a gyermek kezét, megcsókolta és szép csendben imádkozott. Az ember emelt fővel hagyta el az istállót, kiment a nagyvilágba és hirdette: „Megszületett az isteni gyermek, aki szabaddá tehet! Megjött a Messiás! Sikerülni fog neki!”

A teremtményeket szeretve lehet megváltoztatni. Ez volt mindig is Isten örök terve. Én hiszek abban, hogy ez még ma is működik. A mi mennyei Atyánk látva, hogyan vergődünk a bűnben, hogy mennyire is eltávolodtunk attól a tervtől, amelyre születtünk, nagy elhatározást tett: belépett emberi történelmünkbe, a mi konkrét életünkbe, a bajainkba, szenvedéseinkbe, eggyé vált velünk a bűnt kivéve.
Nem királyként, nemes uralkodóként mutatkozott be, hanem a legegyszerűbb módon: kisgyermekként jött közénk. Jézusban, ott a betlehemi jászolban maga az Isten mosolyog rá az emberiségre, s hirdeti: Itt vagyok, megérkeztem. Szeretnék az életed részévé válni.
Ha a legegyszerűbben akarnám megragadni Karácsony titkát, egy idézettel tenném ezt meg, amelyet William Paul Young Viskó című regényéből kölcsönzök: „Bármekkora legyen is Isten hatalma, Ő először nem abszolút Mesterként, a Mindenhatóként mutatja meg magát. Ő mindenekelőtt az az Isten, aki a mi emberi szintünkre helyezi és korlátozza önmagát.”

Ezt a csodálatos s felemelő igazságot ünnepeljük most is. Kívánom, hogy életünk derűs és borús pillanataiban soha ne felejtsük el, hogy egy olyan Istenünk, Apukánk, Jézusunk van, aki be akar lépni a mi konkrét mindennapi életünkbe. Nyissuk ki nekik szívünk ajtaját, hogy Karácsony békéje ne csak egy napra költözzék hozzánk, hanem az év összes napján.

Zsóka János, Felvidék.ma
Forrás: gomorilap.sk
A szerző a rimaszombati káplán