Megjelent és már a város honlapján is olvasható a Füleki Hírlap tavalyi utolsó száma.

A lap címoldalán Agócs Attila polgármester készített számvetést a 2015-ös esztendőről. A számvetés első részében a városi cégek és intézményrendszer fejlesztése és városban megvalósult infrastruktúra-fejlesztéseket összegzi (a február elsején megjelenő következő számban folytatódik az értékelés).

Anderko Erika a II. Koháry István Alapiskola sikeres felújításáról szól, ahogy összegeznek a Boldog Mancsok Polgári Társulás képviselői is. Beszélgetést olvashatnak a Városi Hivatal új vezetőjével, Mágyel Andreával, aki azt is elárulja, hogy szabadidejében imád olvasni és főzni.
A Városi Művelődési Központ és a Füleki Vármúzeum munkatársai is összegzik az igen gazdagra sikeredett távozó esztendőt, Vankó Attila, a II. Koháry István Alapiskolában megtartott emléknapot összegzi, s bemutatkozik a lapban a 40 éves Bentlakásos Speciális Alapiskola is. Burowincz Laura a 20 éves Rakonca Néptáncegyüttest köszönti, de olvashatunk Szászi Zoltán füleki könyvbemutatójáról, s az FTC elnöke kupájáért megrendezett U18-as focitornáról, amelyet a felediek nyertek meg, s a torna legjobb kapusa is feledi lett Busa Tibor személyében, s azt is örömmel újságolják el, hogy a görögországi Chalkidikiben megrendezett ifjúsági sakkvilágbajnokságon járt az FTC Fülek mindössze nyolc esztendős versenyzője, Kapičáková Lucia, aki korosztályában a 87 induló közül a 34. helyen végzett.

A lap teljes egészében ITT olvasható el.

jdj, gomorilap.sk/Felvidék.ma {iarelatednews articleid=”57217,55701,55247″}