Drozdík József, a borrend párkányi alapítótagját kérdezte hírportálunk, hogy ismertesse a szervezet céljait és alapításának körülményeit.

„A Vinum Ister-Granum Regionális Borlovagrend a Duna mindkét oldaláról társítja a szőlővel foglalkozó embereket – kezdte a tájékoztatást Drozdík József, és hozzátette: a lovagrend nevében a Duna és a Garam latin nevei szerepelnek. A szervezetben negyven felett van a borlovagok száma, ennek egyharmadát teszik ki a felvidékiek. A borlovagrend zászlósbora a terület legelterjedtebb borfajtája, a királyleánka.

A borrend legfontosabb céljai között szerepel, hogy megőrizzék a szőlőműveléssel, borkészítéssel kapcsolatos hagyományokat, vigyék ezeket tovább, és a borkultúrát igyekezzenek szinten tartani, hiszen a kulturált borfogyasztás az, ami elő tudja mozdítani az emberek közötti barátságot – tette hozzá Drozdík József, majd az alapításhoz tért vissza:

A borlovagrendet 2004-ben alapították egyedülálló kezdeményezésként, mert mindkét országból összegyűjti a bort kedvelő szőlőművelő embereket. Az együttműködés alapja a közös nemzet és közös történelem. A terület az egykori esztergomi prímás érsekek borvidéke. Felvidéki részén a volt Párkányi járást öleli fel ez a régió. A legtávolabbiak a szőgyéniek, észak felé pedig a zselíziek.
Borlovagok a párkányi római katolikus templomban a János-napi borszentelésen
Közös rendezvényeket szerveznek, mint például az új borok bemutatását, borversenyeket, védjegyzett borok válogatását, Szent Orbán-napi pincemustrát, János-napi borszentelést. Egy-egy ünnep alkalmával a borlovagrend lovagjai díszöltözetében, zászlóval emelik a rendezvény ünnepies fényét – zárta a tájékoztatást Drozdík József.

Nagy Dániel Csilla, Felvidék.ma{iarelatednews articleid=”58393,58395″}