58807

A Szlovák Televízió Egyes csatornája 5 perc múlva 12 című műsorában Berényi József, az MKP elnöke is szerepelt vasárnap, január 17-én 11.55 órától az európai uniós kérdésekkel, a migránshelyzettel és más aktuális külpolitikai ügyekkel foglalkozó blokkban. Vitapartnerei Miroslav Lajčák külügyminiszter és František Šebej, a parlament külügyi bizottságának elnöke voltak. A partnerek egyetértettek a kötelező menekültkvóta sikertelenségében.

„Jean-Claude Juncker presztízskérdést csinál a kvótarendszerből, valószínűleg ő kezdeményezte a kvótarendszert felállítását. Bebizonyosodott, hogy amennyiben egy tagállam nem fogadja el az előirányzott menekültkvótát, az egész rendszer nem fog működni” – fogalmazott Berényi József.

Az MKP elnöke megjegyezte, a kötelező kvótarendszer szükségtelen, az erről szóló határozatot vissza kell vonni. „Valószínűleg egy nagyobb csomag részeként lehetne visszavonni ezt a rossz intézkedés” – fogalmazott a vitaműsorban a pártelnök.

A visegrádi négyeknek és részben Szlovákiának is köszönhető, hogy az uniós intézmények közel három hónapja nem beszélnek a kötelező menekültkvótáról – véli a külügyminiszter. Hozzátette, az unió által kidolgozott kvóta elosztási mechanizmus nem működik, mivel a tagállamok nem tartják be. A menekültek regisztrációja érdekében felállított 11 hotspot közül csupán három működik – emelte ki a miniszter.

A parlament külügyi bizottságának az elnöke a műsorban kifejtette: elsősorban a menekülthullámot valamint a migráns helyzetet kiváltó okokat kellene megszüntetni. A menekültek tömegéről gondoskodni kell annak ellenére, hogy látható az uniós mechanizmus nem megfelelően működik – véli Šebej.

Lajčák szerint az unió égető feladatai közé tartozik a külső határok védelme, a következetes regisztráció, valamint az együttműködés a származási és tranzit országokkal.

TASR nyomán, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”57804,56706,58050,57348,58609,56548″}