A kulturális minisztérium az új rádiósugárzásról szóló törvény alapján kötelező kvóták vezetett be, melynek célja szlovák zene támogatása.

A kvóta a kereskedelmi rádiók esetében 2016-ban 20 %, a közszolgálati adók esetében magasabb, 25 %. 2017-től ezek a kvóták a kereskedelmi adókon 30 %-ra, a közszolgálatin pedig 35 %-ra emelkednek majd.

Az új szabályozás értelmében január elsejétől a hazai zenék minimális arányát kötelezően a reggel hattól éjfélig tartó sugárzási időben kell betartaniuk a rádióknak. A dal akkor minősül hazainak, ha szlovák szövegű, vagy akkor, ha az adott dal legalább egy szerzője vagy előadója már rendelkezett szlovákiai állandó lakhellyel. A kormány szándéka szerint a Szlovákiában élő nemzeti kisebbségek rádióállomása, a Pátria is köteles lesz az előírt kvótát teljesíteni. A kvóták alól lehetséges ugyan kivételt tenni, de ehhez a Frekvenciatanács engedélye szükséges.

További változtatások a látás- é a halláskárosultakat audiovizuális eszközhasználatát segítik majd, melynek műszaki és egyéb részleteit a kulturális minisztériumnak kell rendeletben pontosítania.

Hasonló kvótarendszer létezik más európai országokban is, így például Szlovénia 20 %, Lengyelország 33 %, Magyarország 35 %, a liberális Franciaország pedig 40 % hazai zenét ír elő a rádióállomásoknak.

SITA nyomán SZL, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”58148,53124″}