58714

A Csemadok Felsőszeli Alapszervezete január 10-én kiállítást szervezett a helyi művelődési ház kistermében. A tárlaton a falu szülötte, Papp Ferenc, fiatal fafaragó mutatta be munkáit.

A kiállítást Mészáros Magdolna nyitotta meg. A jelenlevő hazai és izsai vendégek nagy figyelemmel hallgatták a bemutatkozást. A fiatal pályakezdő művész hitvallását egy Galánfi András-idézet foglalja össze a legmarkánsabban: “A legnagyobb öröm az alkotásban a felszabadult, vég nélküli játék, új utak nyitása, a harmónia és az örömszerzés a másik számára.”

Ifj. Papp Ferenc Felsőszeliben született 1985-ben. Az alapiskolai tanulmányok befejeztével Érsekújvárba jelentkezett az asztalos szakma elsajátítására. A szakközépiskolában sikeresen leérettségizett, azonban restaurálási munkalehetőséget nem talált, ezért külföldön próbált szerencsét. Ausztriában élt tíz évig, ahol különböző beosztásokban tevékenykedett. A fához való szeretete azonban ott sem szűnt meg. Szabadidejében a faragásokkal múlatta az idejét, ill. a töprengéseit, érzéseit a fába való véséssel próbálta kifejezni.

Bemutatkozásában elmondta, hogy már gyerekkorában csodálta nagypapáit, ahogy a vésővel, késsel apró játékokat, használati tárgyakat készítettek neki és testvéreinek. Szívesen figyelte a kézmozdulatokat, miként alakul ki a kezük alatt a kis tárgy. Később egyre jobban megszerette a fával való munkát, s érezte, hogy ez a tevékenység pozitív érzéseket vált ki benne és megnyugtatja.

Az elmúlt időszakban nem feledkezett el gyerekkori kedvteléséről, illetve a tanult szakmájáról, s ha csak tehette, kézbe vette a szerszámokat, s meglepte családját és barátait, ismerőseit egy-egy aprósággal. A mostani kiállítás az első hivatalos bemutatkozása, nagyon sok munkáját ajándékozta vagy adta már el. A munkakedve töretlen. Úgy véli, hogy a belső késztetés folyamatos, s ezt ki kell adnia magából. A vésővel életre kelti a fát, lelket lehet bele. Hasonlóan ír erről G. B. Shaw:” A tükröt arra használjuk, hogy az arcunkat nézzük, a művészetet pedig arra, hogy a lelkünket lássuk.”

Mészáros Magdolna, Felvidék.ma
Érdeklődők a megnyitónAz egyik kiállított alkotásElöl ifj. Papp Ferenc

{iarelatednews articleid=”51140″}