Ha már egyszer a Duna túlpartján a gárda-hisztéria olyan pompásan bejött, akkor ugyan miért ne működhetne ugyanez az eredeti receptúra Szlovákiában is? A Pravda c. szlovák lap hozza is a hírt: egy illegális hadsereg körvonalazódik Szlovákiában, kiképzéssel, fegyverekkel – no meg persze az elmaradhatatlan egyenruhával. A kornak megfelelően mindez természetesen a Facebookon. Akcióban a fotelkommandó.

A Pravda cikke szerint a Szlovák Felszabadító Hadsereg névre hallgató kezdeményezés iránt eddig 470 bátor hazafi érdeklődött az interneten, ma délutánra azonban a csoport elérhetetlenné vált. Így az immáron árnyék-fotelkommandóként működő egységről nem lehet túl sokat tudni. Csupán annyit, hogy nem elégednek meg a (Most-Híd mesebeli hintapolitikájának is köszönhetően) valahogy “megesett” terrorellenes kormányzati csomaggal, maguk szeretnének hozzájárulni Szlovákia terrorizmussal és az erőszakos iszlámmal szembeni védelméhez. A cikkből az is kiderül, hogy – természetesen – rühellik a NATO-t, az Európai Uniót és a migránsokat.

Ami ez után következik, az már az anyaországból is jól ismert képlet: megszólaló rendőrségi szóvivők, jogászok, “szagértők”, akik bőséges felvilágosítást adnak arról, hányszor és milyen törvényt sértenek a hadak útjára lépők és hogy ezért mi jár nekik. És így tovább.

Aki persze képes elhinni, hogy egy magát komolyan vevő katonai szerveződés egy nyílt Facebook-csoporton keresztül szerveződik, annak nyilván nem jön át az üzenet: íme ismét egy kiváló, tálcán kínált alkalom, hogy az úgymond “saját” szélsőségeseinkről szóljon a diskurzus. Nem pedig arról a valós és létező veszélyről és a társadalom által megélt félelemről, amit az európai kultúrára és civilizációra rázúduló emberhordák jelentenek. Akikre ráadásul mintha nem nehezednének ugyanilyen szigorral a mi törvényeink.

Még szerencse, hogy Szlovákia megközelítőleg sem süllyedt saját polgárainak elárulásában odáig, mint az önmagát teljesen megtagadó, öngyűlölő Németország…

Szűcs Dániel, Felvidék.ma{iarelatednews articleid=”58349,58293,57543,57495,57393,56987,56948,56774″}