59096

Amennyiben Németország és Ausztria lezárja határait a migránsok előtt, könnyen a menekültek célállomásává válhat Szlovákia. Mondta Marek Maďarič kulturális miniszter a RTVS Szombati párbeszéd című műsorában. Hozzátette, az utóbbi hónapokban számos európai állam megváltoztatta a migránspolitikáját. Ez is azt mutatja, kezelhetetlen a menekültáradat – véli a kulturális miniszter.

Mint kifejtette, Szlovákiának továbbra is az egyedüli megoldásként az unió külső határainak a lezárását kell támogatnia. Szlovákiának fel kell készülnie a fokozott határvédelemre, meg kell erősítenie a biztonsági erőket, valamint segítenie kellene azon államoknak, mint Görögország, vagy Macedónia. „Ha erre nem vagyunk képesek, akkor védtelenné válik az unió és a schengeni övezet is” – emelte ki Maďarič.

A műsorban megszólalt Igor Matovič (OĽaNO-NOVA) is, aki több mindenben egyetértett a miniszterrel. Ugyanakkor jelezte, nem kell Szlovákia lakosságát félemlíteni migránshelyzettel. „Meg kell értetni az emberekkel, hogy akármilyen kormány is jön létre március után, nem jönnek tömegével migránsok az országba. Nem jönnek ide, mivel nem akarnak Szlovákiába jönni” – magyarázta Matovič.

Mint mondta, Robert Fico kezdetektől fogva a kötelező kvótarendszer bevezetése ellen van, ám nem fogalmazott meg alternatív megoldási lehetőséget. „Konstruktívan ki kell mondani, nem akarjuk a kötelező kvótarendszert. Alternatív lehetőséget jelenthet a határzár, az Európán kívül létesítendő menekülttábor kialakítása, ahonnan csupán a szigorúan átellenőrzött személyek léphetnének az unió területére” emelte ki az OĽaNO-NOVA első embere.

TASR nyomán, PP, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”58996,58692,58501,58428″}