Az eddigi „beavatkozások” mindig csak mozaikszerűek voltak, a lényegen, az összképen nem nagyon változtattak. A. Szabó László, az MKP oktatási és kulturális alelnöke közleményben fejtette ki, hogy a regnáló kabinetnek sok esetben még a rendszerváltás vívmányait is sikerült eltörölnie.

“Van hát ok az elégedetlenségre, és ezt a véleményt megfelelő formában a kormány tudtára is kell adni” – mondta.

A Magyar Közösség Pártja úgy véli, hogy Szlovákiában a mindenkori kormányok programjában az oktatásügy mindezidáig csupán a nyilatkozatok szintjén szerepelt prioritásként, a valóságban még nem sikerült az azt megillető szintre emelni, és ez nem csupán az anyagi háttér biztosítása kapcsán áll fenn.

Az MKP ezért egyetért a pedagógussztrájk szervezőinek kezdeményezésével, amely elsősorban a tanítók és tanárok anyagi körülményeinek javítását célozza. Ugyanakkor arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy a felvidéki magyar iskolahálózatot még inkább sújtja a kormány ténykedése, mint ahogy az általánosságban érzékelhető. Elég, ha csak a minimális osztálylétszámokra vagy a közelmúltban elutasított, az anyanyelvi oktatás óraszámaira irányuló petícióra gondolunk.

“A jövőben így mindenképpen szükség lesz rá, hogy a magyar és szlovák pedagógusok szolidaritása valóban kölcsönös legyen, és egymás követeléseit nyíltan fel tudják vállalni” – nyilatkozta A. Szabó László, az MKP oktatási és kulturális alelnöke.

Felvidék.ma {iarelatednews articleid=”58925,58911,58856,58811,58774″}