59025

A mai forrongó időkben a szemünk láttára formálódik a történelem. A zűrzavarban csak a rendíthetetlen hit és reménység teremthet bennünk lelki békét. Ezért feltételezhető, hogy a világszerte kb. kétezer, magyar kultúra napi rendezvény sorában különleges helyet foglal el a Kultúrpalotában (A Duna Menti Múzeum dísztermében) megrendezett gyönyörű ünnepség. A második világháború befejezése óta ugyanis most történt meg először, hogy a két Komárom közösen emlékezett a Himnusz megszületésének eseményére. Az idő majd megmutatja, hogy a pillanat történelmi volt-e vagy sem: én mindenesetre úgy gondolom, igenis, az volt.

Az volt, mert a bő két órán át tartó műsorfolyam fényesen igazolta, hogy a nehéz idők, bennük a teljes jogfosztottság, a kitelepítések és deportálások, majd az Istent megtagadó diktatúrák sem tudták belőlünk kiölni az igazságérzetet, a múltunk iránti érdeklődést, a béke és a szépség: a kultúra utáni vágyakozást. Számomra a január huszonharmadikai est húsz éve tartó komáromi életem legszebb élménye volt.

Az alaphangot Fekete György, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke, az egyik legnagyobb kortárs magyar ütötte meg. Szívből jövő, eredeti gondolatait, a magyarságról, a kultúránkról, az összetartozás fontosságáról elmondott beszédét mindenkinek hallania kellett volna, mert, mint a felcsattanó taps is hitelesítette – köszöntője élményszámba ment.

A műsorszámok kiválóan illeszkedtek egymáshoz, olykor már-már a katarzisig juttatva a telt házas, figyelmes és lelkes közönséget. Verset mondott Tóth Tibor, Dráfi Mátyás és Nagy Ferenc, népdalokat énekelt Bedecs Ilona, élvezhettük Pfeiferlik Tamás és Grassl Ferdinánd, valamint a nagykéri Mórinca Kamara Táncegyüttes szereplését. Fellépett a VMK és a Jókai Mór Alapiskola GAUDIUM vegyes kara és hangszeres együttese Stirber Lajos vezényletével, a VMK és a CSEMADOK városi szervezetének CONCORDIA vegyes kara (karnagy: Stubendek István), majd a Komáromi Kamarazenekari Egyesület következett a karmester Medveczky Szabolccsal. Az egyes műsorszámok sikeréhez minden közreműködő hozzájárult , szinte a szemünk láttára emelkedett fel a két, mégis egy Komárom zenéből, szavakból, fényekből, mozdulatokból kialakított kulturális “palotája”.

Az ünnepség legérzelmibb pontja Szíjjártó Jenő zeneszerző, a kodályi örökség egyik hiteles hazai folytatója: Zoborvidéki lakodalmas c. műve koreografált változatának megjelenítése volt a nagykéri Mórinca Kamara Táncegyüttes előadásában, amely a szórványban élő magyarság drámájára hívta fel a figyelmet a zeneszerző özvegyének jelenlétében.

Az est fővédnöke a Magyar Köztársaság szlovákiai nagykövete, Czimbalmosné Molnár Éva volt. Tiszteletét tette a rendezvényen Molnár Imre történész, legkiválóbb Esterházy-kutatónk is, aki néhány hónapja a pozsonyi Magyar Kulturális Intézet vezetője, s akinek óriási érdemei vannak a két Komárom közös ünnepségének “összehozásában”. Az emlékezetes magyar kultúra napi ünnepséget megtisztelte jelenlétével Medveczky Ádám legendás karnagyunk, valamint a két Komárom polgármestere, Molnár Attila és Stubendek László is.

Batta György, Felvidék.ma