vízkereszt

Az ünnep tartalmát elsősorban az egyház liturgiája határozta meg. A nap legismertebb szokásai a vízszentelés szertartásához, illetve a napkeleti bölcsek ünnepléséhez kötődtek.
Vízkereszt az egyház egyik legrégibb ünnepe, melyet mondtak epifániának /megjelenésnek/, festum liminariumnak /a fény ünnepének/, teofániának /Isten megjelenésének/, bethfániának /háznál való megjelenésnek/ is. (Bálint S., 1989. 135. l.)
A keleti egyházak ezen a napon Krisztus születését ünnepelték, a nyugatiak pedig a háromkirályokról, valamint Jézus megkereszteléséről és első csodatevéséről emlékeztek meg. A római egyház szertartásai szerint ilyenkor vizet és tömjént szenteltek (szentelnek), vagyis kereszteltek. Innen a vízkereszt elnevezés is.

A vízszentelés

Vízkereszt londoni National GalleryA víz „mint ősi természeti elem, felruházva a keresztény rítus szentelményjellegével, végigkíséri az egész életet: megvéd a gonosz szellemektől és hasznos szer a testi fájdalmak ellen is. A keresztény egyház elég korán felismerte szimbolikus jelentőségét, mert már a II. századtól vannak adataink a víz megszentelésére vonatkozólag.”
Menyhe környékén az ilyenkor szentelt vízből minden család 3-3 tagja vitt haza, s ivott belőle. Karácsony estéjén aztán ezzel szentelték a házakat, mellékepületeket is. Szenteltvizet adtak a szülőanyának, a keresztelésre vitt csecsemőnek, a a haldoklónak stb. Ezt tették a szülőasszony ágyába, hogy ne rontsák meg. (Manga J., 1942. 29. l.)
Az Ipoly menti községekben a vízszentelésre a délelőtti, általában a reggeli mise kezdetekor került sor. Az oltár elé helyezett dézsában már ott volt a tiszta víz, amelybe a pap a szertartás elején sót kevert, majd megszentelte azt. Utána a szenteltvizet a mellékoltárhoz vitték, s mise végeztével a hívők egy-egy üveggel vettek belőle.
A kelenyei asszonyok miután a templomból hazaértek, a vízből „a ház főggyire loccsantottak kereszt alagba´, hogy a gonosz szellem ott senkinek se árcson”. Közben ezt mondták: „Isten áldása legyen a házon!” A szenteltvízből adtak egy-egy kortyot a gyerekeknek is, hogy azok „jók és egíssígessek legyenek”.
A templomból hazavitt vízzel Ipolyhídvégen mindenkit „mekszentőtek”, aki aznap a házhoz ment. Ezt azért tették, hogy a rossz szellem be ne lépjen oda.
Volt, ahol a vízzel az istálló sarkait is megszentelték, hogy a „gonosz lélek oda se mennyen be”. A szenteltvizet elsősorban tehát a rossz szellemek elleni védekezés eszközeként használták fel. De elővették a szekrény vagy sublót tetején őrzött mágikus erejű szert máskor is. Például ha súlyos beteg volt a háznál, hogy baját enyhítsék. Került aztán belőle az ajtó mellett elhelyezett szenteltvíztartóba is, hogy a távoli útra indulók belemárthassák ujjaikat, keresztet vethessenek magukra, s ezáltal minden bajtól védve legyenek.
Sok helyen szenteltvizet öntöttek a halott ravatala elé is. A látogatók aztán ezzel szentelték meg a holttestet, hogy esetleges félelmüket eloszlassák.
Zengéskor, villámláskor, nagy viharkor szintén előkerült a víz, mert bíztak mágikus erejében.
Manga János gyűjtéseiből tudjuk, hogy a szenteltvíznek Bélapátfalván is különös erőt tulajdonítottak, ezért öntöttek abból a kútba, a marhák és a baromfiak ivóvizébe. Állítólag a betegséget is elűzte. Ezért a család minden tagja ivott belőle, különösen akkor, ha torkuk fájni kezdett. Barna Gábor jegyezte le a Csépára költözött palócoknál, hogy azok tyúkültetéskor még napjainkban is vízzel szentelik a fészket, benne a tojást és a kotlót, hogy áldás legyen rajta. (Idézi: Csáky K., 1987., Barna G., 1982.)

Háromkirályjárás

Háromkirályok imádása egy ikonon a VilághálónA háromkirályjárás a bibliai bölcseket – Gáspárt, Menyhértet, Boldizsárt – megszemélyesítő dramatikus játék. A csillagjátéknak is nevezett szokással egyébként már a XIV. században is találkozhatunk, amiről a szertartáskönyvek is tanúskodnak. A játék négy jelenetből állt /a csillag feltűnése, Heródes cselvetése, a csillag újabb feltűnése, hódolat a kisded előtt/.
Az is közismert, hogy a három bölcs az utasok, a vándorok és zarándokok, a vendégfogadósok és a bányászok patrónusa. Vihnyén tárnát is neveztek el egyikükről, s feltűnnek alakjaik a régi szárnyasoltárokon /Aranyosmarót/ is. (Bálint S., 1989., 136–138. l.)
Barna Gábor dolgozatából /Ünnepi szokások és hiedelmek Csépán/ értesülünk a palóc kirajzású csépaiak háromkirályjárásáról. A „csillagosok” karácsonytól vízkeresztig járták a falut szűrben, kifordított „sipkában” és kucsmában. Egy nagyméretű csillagot vittek magukkal, melyben gyertya égett. A háziak engedélye után bementek a lakásba, s ott énekkel köszöntötték őket. Ennek szövege a következő:
„Háromkirályok napja
Országunk egy istapja /!/
Szép jel és szép csillag,
Szép napunk támadt, szép napunk támadt.

Az énekesek legtöbb helyen pénzt kaptak, de gyűjtöttek élelmet is. (Barna G., 1982./
A fentihez hasonló vízkereszti szokást ismerünk a Középső-Ipoly mentéről is. Pereszlényben az iskolás gyerekek ezen a napon felöltöztek „királyi ruhába”, majd verssel és énekszóval jártak házról házra, hogy köszöntsék a lakókat. Horváth Mihályné emlékezete szerint a „gyerekeknek eggy szép csillag vót csináva, eszt eggy rúgós dróton a ház négy sarkába ki-behúzogatták”. Ezután a ház minden ajtajának „fölső deszkájjára” krétával ráírták a háromkirályok /Gáspár, Menyhért, Boldizsár/ nevét. Éneklésükért ajándékot kaptak.
Nagycsalomján ezen a napon három gyerek felvett magára egy-egy fehér inget. Ahogyan Pölhös Vince mondta: „csinátak papírbol eggy-eggy királyi koronafélét, ötágú csillagot rászereltek eggy rúgófélesígre. A csillagokba´ gyertye égett, így jártak a házakho´”. A vízkereszti éneket, a Háromkirályok napját énekelték.
A háromkirályok napja kezdetű dalt Ipolykeszin – Bodzsár Sándorné adatközlése szerint – a szlovákgyarmati betlehemesek karácsony előtt énekelték.
A Hont megyei szlovák falvakban újévkor jártak a háromkirályok, hogy elmondják köszöntőjüket. Ők egy fából készített kígyót is vittek, mintegy ezzel idézve a paradicsomi bűnbeesést, illetve az ettől való óvakodást is. (Horváthová, E.)
Somogy megyében még sokáig élt a Heródes-játék is, amely később összekapcsolódott a háromkirályjárással. A szokás az ismert bibliai történetet dolgozza fel: tartalmaz egy szép pásztoréneket és egy Heródes-monológot. Az ezzel kapcsolatos folklórkincseket Együd Árpád gyűjtötte fel.
Somogyban, Kapolyon az 1920-as évekig a rózsafüzér-társulat tagjai még előadták a kánai menyegzőt idéző jelenetet is. (Király L., 1995. 17. l.)

Házszentelés

A tárgyalt szokásokon és szertartásokon kívül vízkeresztkor került sor vidékünkön is a házszentelésre. Igaz, hogy az említett napon a templomból hazatérő asszonyok ezt minden évben maguk is elvégezték, viszont az új ház „felszenteléséhez” a papot is elhívták. Ő aztán a lakás valamennyi szobáját megszentelte, s az ajtó fölé krétával odaírta az évszámot, valamint a háromkirályok szignóját /G.M.B./. Ezt aztán sokáig nem volt szabad onnan letörülni.
A házszentelés tájainkon amolyan családi ünnepnek is számított, melynek során a papot is megvendégelték. A víz- és házszentelés szokásai egyes helyeken egyébként napjainkig is fennmaradtak.
Menyhe környékén újév napjától háromkirályokig tartják a „koledát”, amikor is a pap és a kántor az egyházfiakkal és ministránsokkal összegyűjtötte a házaknál a járandóságot, megfüstölte és megszentelte a házakat. (Manga J., 1942. 28. l.)

Egyéb mágikus cselekedetek, időjóslások

Már a karácsonyi szokások és előírások tárgyalásakor is említettük, hogy az akkori tilalmak egy részét vízkereszt napján lehetett, kellett feloldani. Pereszlényben többek közt ilyenkor vitték ki a karácsonyi asztal alól a gabonakeveréket, melyet a szárnyasállatoknak szórtak szét. A szénát a lovaknak, a teheneknek és a juhoknak adták, hogy azok „sohase legyenek betegek”. Ugyanekkor lehetett az asztal sarkáról is levenni a karácsonyi „morzsalékot”, melynek – mint már említettük is – a hiedelem szerint gyógyító ereje volt. Bussán is vízkeresztig maradt az asztal alatt a szakajtóban elhelyezett búza és árpa.
Vízkeresztkor a karácsonyi gabonából Kelenyén szintén azért adtak az állatoknak, hogy azok egészségesek legyenek. Itt az aprószentekvesszőt is e napon vitték ki a szobából. Az állatokat sorra megveregették vele, miközben ezt mondták: „Így fickándozzatok e!”
Vízkeresztnél előbb a karácsonyfát se lehetett kivinni a házból.
A nap hiedelmei egyrészt az időjóslással is kapcsolatban voltak. Manga János említi Palócföld c. könyvében, hogy ha vízkeresztkor „megcseppen” az eresz, olvad a hó vagy esik az eső, még hosszú lesz a tél, ezért takarékoskodni kell a takarmánnyal.
Kelenyén a nyári hónapok csapadékmennyiségére jósoltak ilyenkor. Nagy József volt parasztgazdánál például ezt jegyeztem le: „Ha a pinytyőke illyenkor itt /ivott/ a kerékvágásbó´, akkor lett elig esső a nyáron.” (Csáky K., 1987.)

Csáky Károly, Felvidék.ma