Mellbevágó élményben lehetett része azoknak, akik február 10-én megnézték a komáromi Jókai Színház előadását, Székely Csaba Bányavirág című tragikomédiáját.
Reménytelenség, amit a szerző jó érzékkel, feketehumorral old fel, hogy a darab mégse legyen annyira nyomasztó, és a néző ne keserű ízzel a szájában álljon fel az előadás végén.

Habár Székelyföldön játszódik a darab, de a helyszín lehetne akár a Felvidék is. Például, egy falu, ahol megszűnt minden munkalehetőség (van ilyen falu bőven, a Felvidéken), és a munka és önbecsülés nélkül maradt férfiak a kocsmában isszák le magukat (jó, néha azért kimennek az erdőbe, fát lopni, meg másért is, de ez már maradjon a darab titka).

Ebben az alapszituációban villant fel a dráma öt emberi sorsot. Az Orvosét, a Szomszédét, a Szomszédasszonyét és a Féltestvérekét, akik belefáradtak magatehetetlen apjuk ápolásába. Ilonka, ráadásul a városból jött haza, hogy segítsen beteg apjuk ápolásában – merthogy faluhelyen ez így szokás. Azonban, ahogy múlik az idő, és belefárad a kilátástalanságba, úgy veszíti el lába alól a talajt.

Merthogy, a darabon belül ez mégiscsak három ember külön kamaradrámája (az Orvosé és a Féltestvéreké). A nézőnek pedig külön szerencséje, hogy a színészválasztás ilyen kitűnő.

Mokos Attila telitalálat az Orvos szerepében, Tóth Tibor pedig Ivánként ragadja magával a közönséget. Bárdos Judit pedig fiatal kora ellenére is tudja a jó színész egyik legfőbb erényét. Tud visszafogott lenni a színpadon.

Mint Székely Csaba, a szerző mondja a darabról:

“Székelyföldön kétszer nagyobb az öngyilkosságok aránya, mint egész Romániában. Senki nem tudja, miért. Egyesek a zord időjárással, a hegyvidék ridegségével magyarázzák. Mások azzal, hogy a bicskához gyakran nyúló falusi székelyek számára más az emberi élet értéke. Az ő világukban a Nap hamarabb nyugszik le. Minél hamarabb, annál jobb.”

És csakugyan, a darab egyik visszatérő motívuma a magas öngyilkossági statisztika, ami még a tévések érdeklődését is felkelti. Azonban, mégse jó, hogy a szennyest ország világnak kiteregessük. A nagyvilág elégedjen csak meg a székely kapuk látványával, és tanulja meg mindenki, hogy illetlenség azon túl lesni – amint ez abból az interjúból is kiderült, amit Ivánnal készítettek a tévések.

És hogy a somorjai közönségnek mennyire jött át az üzenet, azt jelzi, hogy az előadás végén percekig állva tapsoltak. Így mondva köszönetet a nem mindennapi élményért.

Szereplők:
Iván: Tóth Tibor (Jászai Mari-díjas)
Csillag Mihály, orvos: Mokos Attila
Ilonka, Iván féltestvére: Bárdos Judit m.v.
Illés, Iván szomszédja: Fabó Tibor (Jászai Mari-díjas)
Irma, Illés felesége: Bandor Éva (Jászai Mari-díjas)

Rendező: Keszég László m.v.

Sztakó Zsolt, Felvidék.ma