59462

Sokan vannak, akik már eldöntötték: március 5-ét a szavazóurnáktól biztonságos távolságban töltik, messze a csata zajától. És messze a felelősség minden ódiumától.

Azt mondják: ők így szavaznak. Köpnek az elmúlt négy, nyolc, huszonöt esztendő hazugságaira, az elnyűtt, hamisan mosolygó arcokra, be nem tartott ígéretekre. És nagyon nehéz mindezzel vitatkozni, tekintve az elmúlt negyed század “vívmányait”. A rettentő munkanélküliséget és ennek minden velejáróját, a déli országrészek lassú vagy nem is oly lassú elsorvadását, elsorvasztását. Az eltűnő tízezreket, a bezárt iskolákat, döglődő egészségügyet.

A másik, naposabb oldalon pedig a következmények nélküli ország gorilláit, mesés vagyonokat – és persze mindezekkel összefüggésben sok-sok ismerős arcot. Egymillió és még egy ok arra, hogy az ember március ötödikén hátat fordítson ennek a valóban undorító valaminek, amit jobb híján demokráciának nevezünk.

Amelyben azonban éppen ez, a választásokon való részvétel az egyedüli és kizárólagos lehetőség arra, hogy békés úton valamilyen minimális szinten mégis beleszóljunk abba, ami körülöttünk, de leginkább a fejünk felett zajlik.

Felvidéki magyarként azonban ennél is többről van szó. Nagyon egyszerűen: arról, hogy alig több mint két hét múlva átpasszolunk-e minden jogot a kezdeményezésre azoknak, akiktől felfordul a gyomrunk, és akikre hivatkozva látjuk indokoltnak a tervezett távolmaradást?

Átadjuk-e szavazatunkat azoknak, aki részei lehetnek a “mi, a szlovák nemzet” alkotmányos kategóriájának, míg mi másodrendű polgárai vagyunk a szülőföldünk felett felállított államalakulatnak? És odaadjuk-e szavazatunkat azoknak, akik előbbieket a legaljasabb módon kiszolgálják és gondolkodás nélkül elárulnak, elgáncsolnak bárkit, aki csak (üzleti) útjukba kerül?

Vagy a másik lehetőség: vállaljuk és viseljük a felelősséget. A döntés, a cselekedet és ezek valamennyi következményének felelősségét. Akkor is, ha nehéz, akkor is, ha úgy tűnik, nincs igazán jó választás és akkor is, ha telve vagyunk ellenérzésekkel.

Ha az Úr tudott olyan nagyvonalú lenni, hogy ötven igaz emberből tízre le lehetett nála alkudni Szodoma megmenekülésének árát, akkor mi, földi halandók csak tudunk találni magunknak négy olyan igaz embert egy adott listán, akikért már igenis érdemes elmenni és szabad, felelősségteljes emberként viselkedni.

És aztán ugyanezt elvárni, követelni, számon kérni tőlük az elkövetkezendő négy év során.

Szűcs Dániel, Felvidék.ma