Az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) Postaigazgatósága február 5-én kiadott egy hat bélyegből álló sorozatot, mely a leszbikusokat, a melegeket, biszexuálisokat és transzneműeket kívánja népszerűsíteni.

Az egykori Csehszlovákia az ENSZ alapítói közé tartozott 1945-ben. Magyarország mint vesztes állam csak 1955. december 14-én lett tagja. Szlovákiát 1993. január 19-én vették föl a világszervezetbe. Ez lett volna hivatott az emberiséget a háború borzalmaitól megmenteni és az alapvető emberi jogokat szavatolni. A háborúk azóta is zajlanak és ez a szervezet a kisebbségi jogokról hallani sem akart soha. Ez annak a torz optikának köszönhető, hogy a konfliktusokért a kisebbségeket tették felelőssé, nem az elnyomó államokat. Ennek a szervezetnek a története tehát ebben a vonatkozásban nem sikeres. Inkább a béna kacsára emlékeztet. Tudjuk ezt 1956 és 1968 kapcsán is.

FE16 GE1.00 stampViszont a kisebbségekről az utóbbi években egyre több szó esik, de nyugaton lassan kizárólag szexuális kisebbségeket értenek alatta. A politikusok szíve vérzik miattuk, ha csúnyán néznek egy homoszexuálisra, vagy megjegyzést tesznek rá, az politikai botrány. De hogy keresztyének tízezreit üldözik el szülőföldjükről és gyilkolják őket, az mintha senkit sem érdekelne! A vallási kisebbségekről nem esik szó.
De az ENSZ-nek vannak hasznos létesítményei is. Ilyen a Genfben székelő Egészségügyi Világszervezet (WHO), mely egészségünk hivatott őre kellene, hogy legyen. Az UNICEF meg az ENSZ gyermek gyorssegély alapja, mely 1965-ben Nobel-békedíjat kapott. Ez gyermekvédelemmel foglalkozik.

A világszervezet most azonban túllépet minden határt.
Február 5-én az Egyesült Nemzetek Szervezete Postaigazgatósága kiadott egy hat bélyegből álló sorozatot, mely a leszbikusokat, a melegeket, biszexuálisokat és transzneműeket kívánja népszerűsíteni. Az ENSZ rendszeresen bocsát ki bélyegeket, melyeken különböző évfordulókra hívja föl a figyelmet, vagy eseményekről, személyiségekről emlékezik meg. Ezek rendszerint nem váltanak ki tiltakozást. A legújabb provokatív bélyegsorozat azonban azonos nemű párokat ábrázol, sőt egy homoszexuális párt gyermekkel, és egy lepkét, mely a transzneműséget képviseli, nem az éjszakai pillangókat.

FE16 NY1.20 stampEzt a merényletet az ENSZ genfi székhelyű Emberi Jogi Főbiztosi Hivatala adta ki! Így kívánja támogatni az LMBT jogokat. Vagyis a leszbikusok, melegek, biszexuálisok és transzneműek szabadságát és egyenlőségét. A megnyitó ünnepségén szerepelt a New York-i Gay Férfikar. Ez világszerte nagy megdöbbenést váltott ki, számos ENSZ-tagállam tiltakozott.
Elsőként Usman Sarki, nigériai nagykövet február 1-jén hivatalos nyilatkozatban szólította föl a világszervezetet, hagyja abba az LMBT támogatását, ne propagálja azt az ENSZ zászlaja alatt, mert ez ellenkezik a tagországok többségének felfogásával. A Család Barátai (Friends of the Family) csoportosulás levelét Fehéroroszország, Egyiptom és Katar ENSZ-nagykövetei és további 21 ország hivatalos képviselői írták alá. Főleg a mohamedán országok, de Oroszország is. A többi európai állam ezt még nem tette. Nálunk nem kellene támogatni a családot, a hagyományos értékeket?

A levél arra figyelmeztet, hogy ez a nemi irányultság és identitás egy kisebbség ügye csupán, hogy a lehető legszerencsétlenebb dolog, ha ezt az ENSZ bürokratái támogatják. Az egymás iránti tiszteletet és párbeszédet kellene inkább előmozdítani. Az ilyen és ehhez hasonló intézkedések az ENSZ tisztségviselői részéről, lassan aláássák a családot és a családi értékeket.

FE16 VI0.80 stampA múltban ezek a bürokraták azért lehettek sikeresek, mert nem létezett egy szervezett sem, mely ellentmondott volna és rákényszerítette volna őket, hogy ne lépjék túl a nemzetközileg egyeztetett határokat. Biztató, egyre több ország emeli föl hangját, hogy a hagyományos értékek ne semmisüljenek meg – szögezi le a levél. – Hiszen a hagyományos családot különböző szinten állandóan támadások érik.
Döbbenetes, hogy egy nemzetközi szervezet, melynek a közjót kellene szolgálnia, az emberiség sírját igyekszik megásni! Az Egészségügyi Világszervezetnek sem az UNICEF-nek nincs ehhez semmi szava? Pedig ezeket a szervezetek a mi adóinkból tartják fent! Nem kérünk az ilyen globális agymosásból!

A Római Birodalom bukása éppen a nemi kicsapongás, a nem természetes nemi kapcsolatok „ápolásában” és a korrupcióban rejlett. Roberto De Mattei olasz történész szerint, a római katonák homoszexualitása okozta a Birodalom bukását. Róma meghódította Karthágót, a „melegek paradicsomát”, az meg meghódította a Világvárost. Az csak „természetes”, hogy De Matteit homofóbiával vádolják.
FE16 VI0.68 stampReméljük, az európai országok zöme is tiltakozni fog e család elleni hallatlan merénylet miatt. De amíg ez megtörténik, mi is hallathatjuk hangunkat.

Tisztelt Olvasóimat fölkérem, hogy támogassák a nemzetközi tiltakozást aláírásukkal ITT>>>:  
A tiltakozó levél kifejti, hogy meg kell erősíteni a családot, mint a társadalom alapvető egységét. Meg kell őrizni és védeni a házasságot, mely csupán egy férfi és egy nő kapcsolata. Az életet védeni kell a szülés előtt, valamint a születés után. Meg kell őrizni az állampolgári jogokat, azt, hogy mindenki szabadon gyakorolhassa vallását, a szülők jogait, hogy nevelhessék gyermekeiket saját erkölcsi normáik szerint.

Balassa Zoltán, Felvidék.ma