Az elkövetkező napokban a Csemadok Országos Tanácsának MKP-s képviselőjelöltjeit kérdezzük, hogy mondják el véleményüket, miért döntöttek csemadokosként, hogy az MKP-t képviselőjelöltségükkel is támogatják. Elsőként Szalay Rozália, Kolozsnéma polgármestere válaszol:

“CSEMADOK – ez a kifejezés minden felvidéki magyar számára egyet jelentett és meggyőződésem, hogy egyet is jelent, mégpedig a mi felvidéki magyarok összetartó erejét. Évtizedeken keresztül az egyetlen társadalmi szervezet volt, mely felvállalta képviseletünket, és lehetőség szerint jogvédelmünket is. 1989 után pedig szorosan együttműködött a magyar érdekeket védő politikai erőkkel.

Az 1998-ban létrejött Magyar Koalíció Pártja listáján indult CSEMADOK tagok közül többen sikeresek voltak és politikai mandátumhoz jutottak, mint megyei vagy mint parlamenti képviselők. Ugyanakkor, mint „CSEMADOK-osok” is aktívan tovább dolgoztak értünk. Szinte természetes volt az együttműködés, hiszen a cél közös volt és maradt. A törés 2009-ben állt be a Most-Híd politika párt megalakulásával, ami ketté osztotta a felvidéki magyar közösséget. Az általuk képviselt politika következménye az asszimiláció felgyorsulása. Nem beszélve arról, hogy az elmúlt két választási időszakban nemzeti kisebbségünk helyzete a társadalom minden területén hanyatlott.

Az egyedüli politikai erő, mely a felvidéki magyar közösség érdekeinek képviseletét felvállalja a Magyar Közösség Pártja. Az általa kidolgozott program célja nemzeti közösségünk megmaradása és fejlődése. Mivel ez teljes mértékben fedi a CSEMADOK céljait, az együttműködés adott és természetes. A társadalom részére az lenne feltűnő és érhetetlen, ha a felvidéki magyarság érdekeit képviselő párt nem dolgozna együtt az azonos értékeket képviselő civil és kulturális szervezetekkel, és fordítva. Így a legtermészetesebb, hogy az MKP választási listáján szerepelnek magyar társadalmi, kulturális és civil szervezetek képviselői is.

Elődeink hagyatékát sértenénk és feladnánk önmagunkat, ha ez nem így lenne. Ha az MKP és a CSEMADOK nem működne együtt ez számomra azt jelentené, hogy valamelyik feladta eredeti küldetését, azaz önmagát” – nyilatkozta Szalay Rozália, a Csemadok Országos Tanácsának a tagja.

Szalay Rozália a Magyar Közösség Pártja 21-es sorszámú listáján a Komáromi járás jelöltjeként a 92. helyről indul a 2016-os parlamenti választásokon.

A folytatásban Kiss Beáta, a Lévai járás jelöltje válaszol.
Felvidék.ma