Hét évnyi folyamatos árcsökkenés után tavaly először emelkedtek a lakáscélú ingatlanok árai Szlovákiában – derült ki a Poštová Banka elemzéséből, amelyet csütörtökön, február 4-én juttattak el az MTI-nek.

Tavaly Szlovákiában a lakóingatlanok átlagára egy négyzetméterre 1227 eurót tett ki, 0,9 százalékkal többet mint egy éve. A családi házak ára tovább csökkent, éves szinten 1,4 százalékkal, a lakásoké viszont 4,8 százalékkal nőtt.

A pénzintézet a Szlovák Nemzeti Bank (NBS) adataira alapozó elemzésében rámutat: a lakáscélú ingatlanok ára a pénzügyi és gazdasági válság begyűrűzése előtti utolsó évben, 2008-ban volt a legmagasabb, átlagáruk egy négyzetméterre elérte az 1574 eurót, 2009-ben, az első válságévben az árak 11,1 százalékkal estek, a csökkenő trend 2014 végéig megmaradt. Ebben az időszakban az ingatlanár mintegy 20 százalékkal esett vissza, most a 2007-es áron kelnek el az ingatlanok.

Az áralakulás és az átlagbér-emelkedésének köszönhetően 2008 és 2015 között, érezhetően nőtt a lakáscélú ingatlanok elérhetőségi indexe, amely azt mutatja, hogy egy havi átlagbérből hány négyzetméternyi lakást lehet venni. Míg ez az index 2008-ban országos átlagban 0,48 volt, 2014-re 0,71-re emelkedett, tavaly 0,7 volt.

Tavaly is Pozsony megyében voltak a legmagasabbak az árak, bár 2008-hoz viszonyítva az ingatlanárak itt csökkentek a legkevésbé, hét év alatt 14,1 százalékkal. A régióban 2015-ben csaknem 1700 euróba került egy négyzetméternyi lakás, az átlagbérek országos átlagot meghaladó szintje ellenére is itt volt a legalacsonyabb (0,65) az elérhetőségi index. Ugyanakkor Nyitra megyében 2008 és 2015 között 25,3 százalékos volt az árcsökkenés, tavaly mintegy 550 euróba került egy négyzetméternyi lakáscélú ingatlan, az elérhetőségi index 1,28-at mutatott.

ST, mti, Felvidék.ma