59529

Amit egy politikai párt a következő választási időszakra megfogalmaz, s amit állítólag megvalósítani szeretne, azt a választások előtt egy programnyilatkozatba sűríti. Állítólag vannak választók, akik aszerint orientálódnak, de úgy tűnik, az emberek zöme ezeket a programokat nem nagyon olvassák. Választásunk sokkal inkább érzelmi indíttatású, azon múlik, mennyire szimpatikusak az adott párt politikusai, s maga a párt milyen hatással volt ránk az utóbbi időben. Ez utóbbi talán a legfontosabb: a választóhelyiségben történő (elkésett) döntés már véletlenszerű, ennélfogva meggondolatlan és kevésbé bölcs. Inkább arra kéne tekintettel lennünk, mi az, ami közösségünk, környezetünk javát szolgálja, melyik párt az, amely ennek leginkább megfelel. Nem az fontos, minden részletében egyet tudok-e érteni egy-egy párttal (netán az, hogy közvetlen privát hasznot remélek tőle, amiért olcsóbb kenyeret ígért),hanem a trend a fontos, a fő irány.

Kisebbségben az ilyen döntés lényegesen egyszerűbb: az „én” pártom az, amely az én nyelvemen gondolkodik, amely az én kisebbségi gondomat-bajomat képes megoldani, még akkor is, ha egy csomó kifogásom van ellene. Kifogásaim ugyanakkor nem gátolhatnak meg abban, hogy az „én” pártomra szavazzak. Amit ígér vagy tenni szeretne, azt aligha tudja maradéktalanul megvalósítani, mert hiszen nem csak rajta múlik. De ha nem rá szavazok, lényegesen kisebbedik annak lehetősége, hogy egyáltalán tehet valamit. Ha pedig annyira csalódottnak tartom magamat, hogy el sem megyek választani, az olyan, mintha érdekeim ellen szavaznék, hiszen ezáltal más pártot erősítek tulajdonképpeni akaratom ellenére is.

Úgyhogy tessék már elmenni szavazni! Ez legyen a mi választási programunk: hogy elmegyünk. Tudom, hogy sokan kiábrándultak a politikából, hogy sokan csak legyintenek, mert úgy vélik: úgysem változik meg semmi.De azért mégis jó lenne belegondolni: a választás tulajdonképpen az egyetlen közvetlen módja annak, hogy beleszóljak életünk hogyanjába. Hiába fásultunk el a politikai színjátékban, érdekeink akkor is vannak, azokért kiállni úgy tudunk a legjobban, ha érdekeinket aktív választással kinyilvánítjuk. Apám azt mondogatta mindig, hogy nekünk, magyaroknak a kisebbségben kétszer kell bizonyítanunk. Egy ember kétszer persze nem választhat, de nagy létszámú részvétellel sokat lehet elérni. Úgyhogy tessék már az urnához fáradni, s vigyék el a családjukat, rokonukat, beszéljék rá a barátjukat, szomszédjukat, akármilyen kishitűek. Csodákat persze nem lehet várni, ám ez ne riasszon vissza. Demokratikus módon csakis a képviselet által lehet bármit elérni – s ez még akkor is érdemes, ha csupán kis lépések lesznek ezek, vagy ha ezáltal„csak” olyan döntéseket sikerül kivédeni, amelyek negatívan hatnának ránk. Veszíteni a voksolással nem is lehet, csak nyerni. De csak akkor, ha tényleg elmegyünk.

A választópolgár választási programja nem is lehet más, mert az egyetlen lehetősége: hogy amikor joga van választani, akkor választ is. És úgy választ, hogy a saját kultúráját választja, saját hagyományait, saját jogait, saját iskoláit, a saját nyelvét: saját képviseletét.

Akkor is, ha tudja: nem teljesülhet minden vágya.

De aki nem akar semmit, azzal úgy is bánnak.

Aich Péter, Felvidék.ma