59654

Végső búcsút vettünk Béres Józseftől a kassai krematóriumban február 22-én, kedden. Érdekes módon, az evangélikus egyház szlovák szertartása szerint, holott Józsi bácsi magyar katolikus volt, habár a túlvilággal nem sokat törődött.

Összegyűlt hát a gyászoló gyülekezett, hogy búcsút vegyen tőle, mert a barátság, tisztelet és közös sors megkövetelte tőlünk, hiszen sokan ismertük és személyisége, életpályája a városhoz kötötte. Ő volt az, aki olyan dolgokra emlékezett még, melyekre más nem. Sokat beszélgettem vele a sorsfordulókról, 1956-ról, 68-ról, meg interjút készítettem vele, miképpen próbálta meg E. Fehér Pál újságíró, a letűnt kommunista korszak jellegzetes torz alakja Fábry Zoltánt megzsarolni. Ő mutatta meg nekem, Kassán hol volt a Fő utcán a Csemadok kerületi irodája és sok egyéb más apróságot. Szeretett sétálgatni a város központjában és olyankor szólítottam meg.

A református templom mellett áll a Miklós-börtön. A két épületet az utca fölötti rész köti össze. Ott lakott egykor a hóhér. Jóska bácsi idejében azonban a református egyház gondnoka. Erről nem tudtak, így amikor a gondnok kijött az egykori hóhér lakásából, a gyerekek – közöttük ő is – megborzongtak.

Zajlott a szertartás, melynek során tercben antifónák hangzottak el, majd a lelkész az emberi életút tekervényességéről elmélkedett. János Evangéliumát idézte: „Én vagyok a világ világossága: aki engem követ, nem jár sötétségben hanem övé az élet világossága.” Manapság sokszor esik szó a világ végéről. Aki meghal, annak a világ vége már bekövetkezett, úgy mint Béres József esetében is. Az, hogy majd 99 évet élt, az csakis Isten ajándéka. A nagy kérdés azonban, hogy életünk során felkészültünk-e erre a pillanatra.

A világosság mindig a jósággal kapcsolatos, a sötétség a gonosszal. Krisztus győzedelmeskedett a sötétség, a gonosz felett. Az, hogy mi mit fogadunk el, az a mi önkéntes döntésünk. Ha egy sötét helyiségbe lépünk, tudjuk, világosságot úgy tudunk csinálni, ha hozzányúlunk a kapcsolóhoz. Nem elég ezt tudnunk, hanem meg is kell tennünk. Nem elég hinnünk, hanem cselekednünk is kell.

Bonyolult korban élünk. Állandóan háborúk dúlnak aránylag közel hozzánk minden fejlődés ellenére. A bizonyosság azonban csak Jézus Krisztus lehet!

Majd Kolár Péter, a Csemadok Városi választmánya elnöke lépett a mikrofonhoz és Jóska bácsi anyanyelvén búcsúzott tőle. Azzal kezdte, hogy szokása az év elején naptárába feltüntetni azokat az évfordulókat és eseményeket, amelyek fontosak. Március 20-ára beírta, Jóska bácsi 99. születésnapja. Akkor elképzelni sem tudta, hogy erre nem kerül sor, mivel szellemi és fizikai állapota ezt feltételezni sem engedte.

Béres József Abaújszinán született 1917-ben. Apja a Magyar Királyi Államvasutak pályamunkásaként nem tette le a hűségesküt Csehszlovákiára, így családjával együtt hontalanná vált szülőföldjén. Bizonyára ez egész életére kihatott. A szegénység kísérte elemi iskolai tanulmányait szülőfalujában. A polgári iskolát magántanulóként végezte, mert állampolgárság nélkül csak elemi végzettség járt volna neki. Napszámosként helyezkedett el, majd iskolaszolgaként a kassai premontrei gimnáziumba. Tovább szeretett volna tanulni, de a szlovák tanítási nyelv ezt meghiúsította. 1938 után ismerkedett meg Mécs Lászlóval, aki hozzásegítette, hogy szülőfaluja jegyzőségén írnokként dolgozhasson.

Megnősült és 71 éven keresztül éltek együtt. Négy gyermeket neveltek föl.

A háború végén katonai szolgálatra rendelték. Majd ismét hontalanná lett. A kitelepítési végzés ellenére szülőföldjén maradhatott. A kassai postán jutott álláshoz. A Csemadok megalakulása után teljes erőbedobással vett részt a magyar kultúra föllendítésében és a magyar iskolák alapításában. A Csemadok első kassai, majd kerületi titkára lett. Dr. Simai Bélának, a Kultúregyesület első elnökének jóvoltából ismerkedett meg Fábry Zoltánnal, akinek haláláig jó barátja és támasza maradt.

1953-ban felkérték a Csehszlovákiai Magyar Népművészeti Együttes, a Népes megszervezésére. 1954. január 1-jén nevezték ki igazgatónak. Ő kezdeményezte munkatársaival, Takács Andrással, Ágh Tiborral és két kassaival: Hemerkáné Lágler Olgával, valamint Bocsek Zsuzsával a szlovákiai magyar népművészeti mozgalmat.

Miután a hatalom néhány év múlva megszüntette az együttest, ismét a Csemadok kerületi titkáraként tevékenykedett. 1960-tól a Csehszlovák Rádió magyar szerkesztőségében dolgozott. 1965-ben élére állt a kassai magyar értelmiségi törekvéseknek és megalakították a Batsányi Kört, amelynek első elnöke lett. Ez a szervezet kezdeményezte többek között a ma már 48. évfolyamánál tartó Kazinczy Napokat. II. Rákóczi Ferenc, Batsányi János és más emléktáblák visszaállítása is a Körnek köszönhető.

Béres olyan személyiségeket nyert meg a kassai magyar kultúra támogatására, mint Illyés Gyula, Czine Mihály, Erdélyi Zsuzsa, Kereszthúry Dezső, Németh László, Balogh Edgár, Veres Péter, Simon István és mások.

1968-69-ben ő tudósította a szlovákiai magyarságot a legrészletesebben a dubčeki időszakról és a Thália Színház megalakulásáról. Többször készített mélyinterjút Fábry Zoltánnal. Ezek üzenete Jóska bácsi jóvoltából mindmáig hat.

Hivatalosan 1989-ben, 72 évesen vonult nyugdíjba, de egészen az elmúlt év végéig, 98 éves koráig aktívan tevékenykedett.

„Béres József nélkül szegényebb lesz a kassai magyar kultúra. Egy olyan korszak közeledik vége felé, amelyben még éltek a huszadik század szemtanúi.
Búcsúzunk Jóska bácsi! (…)
Azzal a tudattal bocsátunk el, hogy nem múlnak el azok, kik szívünkben élnek, mert ők az emlékezetünkben is élnek tovább.
Nyugodj békében!”

A temetésen részt vett Bárdos Gyula, a Csemadok országos elnöke és Bitay Levente magyarországi konzul.

A halotti toron egyik leányunokája búcsúzott tőle szlovákul és idézte föl emlékeit. Mint vitális és energikus emberre emlékezett, amit a többiek is megerősítettek. Köszönetet mondott Istennek azért, hogy ő volt a nagyapja.

Majd Máté László mondta el, bízott benne, megéri a századik életévét is. Mindig életerős embernek ismerte, aki Gombaszögről felgyalogolt Szilicére. Mi volt neki az a 9 kilométer! Újkori Mózesként járta a településeket a kitelepítés és egyéb szörnyűségek után, hogy a magyar szót felélessze. A Csehszlovák Rádió magyar adása legendás alakja lett. Máté maga tapasztalta, hogy a rádióban milyen családias hangulat uralkodott a szlovák kollégák és közötte. A Bacsányi Kör nem csupán a magyar kultúrát népszerűsítette, hanem a szlovákot is. Abaújszinán Hviezdoslav-estet szervezett, amelyiken ott volt Czine Mihály is.

Meg tudta hallgatni az embereket és segíteni kívánta őket. Az utóbbi időben is gyakran beszéltek telefonon. A gondolkodása friss volt, mindent nyilván tartott.

Végül Máté köszönetet mondott életéért, munkájáért. Ő egy csoda volt, akinek emlékét meg kell őrizni. Példakép, aki életét áldozta a közösségért.

Majd egyperces néma csönddel adóztunk emlékének.

A szerző képriportja az eseményről ITT>> tekinthető meg.

Balassa Zoltán, Felvidék.ma{iarelatednews articleid=”59479,59664″}