A Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetségének (S&D) európai parlamenti frakcióelnöke, Gianni Pittella is óvja Robert Ficót (Smer-SD) az SNS-szel való kormányra lépéstől. „Robert Fico olyan kormánykoalíciót próbál meg felállítani, amelynek egyebek mellett a nacionalista Szlovák Nemzeti Párt is tagja, ami aggályokra ad okot. Le kellene térnie erről a politikai útról, mivel ezzel a progresszív értékekkel és elvekkel való összetűzésbe kerülést kockáztatja” – jelentette ki sajtóközleményében Pittella.

A Európai Parlament második legerősebb politikai frakciójának elnöke hangsúlyozta, hogy az S&D felszólítja az Európai Szocialisták Pártját (PES), foglalkozzon a Smer-SD helyzetével.

Pittella 2015 fordulóján már összetűzésbe került Robert Ficóval, szeptemberben a Smer-SD kizárását kérte a szocialisták európai családjából Fico migránsokkal kapcsolatos kijelentései miatt, később pedig Szlovákia Európai Bíróságra beadott panasza miatt is a kötelező migránskvóták ügyében. A Smer azonban végül mégis a PES tagja maradt.

Robert Fico azzal utasította vissza Pittella bíráló szavait, hogy azt se tudja, hogyan kell egy kormányt felállítani, ezért aztán nem kellene ahhoz a kormánykoalícióhoz hozzászólnia, ami most Szlovákiában alakul. „Fogalma sincs arról, hogyan áll fel egy kormány. Ha az SNS a másik oldalon lenne, akkor bizonyára rendben lenne a dolog” – fogalmazott Fico, hozzáfűzve, minden politikusnak csak olyan témához kellene hozzászólnia, amihez ért is valamit. „A nagyapám mindig azt mondogatta: jól válogasd meg a szavaidat, ha olyasmiről beszélsz, amihez nem értesz” – jelentette ki Fico.

dé, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”60218,60187,60167″}