59917

Immáron harmadszor kénytelen szembesülni az MKP-szavazó a kínos ténnyel, hogy a töredék szavazataiból olyan pártok profitálnak, amelyeket esze ágában se lett volna választani.

Mikor a Most-Híd rendezvényén elhangzott, hogy 2012-ben MKP-s töredék szavazatokból a Smernek öttel több képviselői hely jutott, még csak legyintettem, hogy ez is csak egy kampányfogás. Azonban most, hogy a Smer mellett az SNS és Kotlebáék is a parlamentbe kerültek, most érzem igazán ennek a kijelentésnek a súlyát.

És most könnyű volna az MKDSZ-t megtenni bűnbaknak, mondván, hogyha ők nem szálltak volna be a magyar szavazatokért folytatott versenybe, akkor az MKP ma parlamenti párt lenne. A helyzet ezzel szemben az, hogy se négy, se hat éve nem volt MKDSZ, az MKP mégse került be a parlamentbe, egyik esetben sem. Ezt ki kell mondani, mert növeli a bajt, aki elfödi!

Az pedig, hogy az MKP százezres szavazatszámra van “beárazva”, valami alapvető, strukturális bajt jelez, amit nem old meg egy szimpla vezetőcsere. Pedig tartalék van bőven, hiszen a szlovákiai magyarok körében 50% körüli volt a választási hajlandóság, és ha ezeknek akár csak egy részét is sikerül az MKP-nak megszólítani, akkor most parlamenti párt. Azt kellene kideríteni, hogy a másik 50%-ot mi tartotta vissza az urnáktól!

Azonban foglalkozzunk egy kicsit a Most-Híd eredményével is, mert a 6,5% számukra is csalódás. A vágyálmaikban két számjegyű eredmény szerepelt, de a felmérések is előrébb sorolták őket. Azt még a Markíza szakértője is megjegyezte, hogy az MKP, mikor még egységesen lépett fel, rendszeresen két számjegyű eredményt ért el a választásokon.

De, hogy tovább menjek, a szlovákiai demokrácia érdeke is az, hogy mi, magyarok ne aprózódjunk fel. Ellenkező esetben elkerülhetetlen, hogy a mostanihoz hasonló kaotikus parlament jöjjön létre.

Sztakó Zsolt, Felvidék.ma