59849

Egyértelmű, hogy bármely időpontban is érkeztek haza a szovjet munkatáborok túlélői, újabb és újabb megpróbáltatások vártak rájuk. Elsősorban a hontalansági évek kisebbségi, jogfosztott magyarjaként.

A szlovák hivatalos szervek a volt magyar katonákat, s főleg a civilként deportáltakat potencionálisan megbízhatatlanként kezelték. Szabadon bocsájtásuk előtt, figyelmeztették őket /gyakran alá is íratták/, hogy büntetés terhe alatt nem beszélhetnek a deportálásuk és a fogva tartásuk körülményeiről. „Emellett rejtély, hogy a szabadultak fokozott ellenőrzésének szándéka, vagy egyéb okok miatt csaknem mindegyik hazatértet felszólították nem ritkán fenyegető hangnemben a kommunista pártba való jelentkezésre.” A Szovjetunió folyamatos dicsérete mellett lehetetlen volt a háború árnyoldalairól is beszélni. Így nem meglepő, hogy a volt elhurcoltak, a nyugdíjkérelmükben a fogságban töltött időszakot szinte egyöntetűleg, mint hadifogságot tüntetették fel. A történelmi hűség kedvéért viszont hozzá kell tenni, hogy az elhurcoltak többsége, a megélt szenvedéseik ellenére sem neheztelt az orosz, illetve ukrán népre. Ő szerintük is, s főleg 1946 után megélhetésük körülményei néhol még vetekedett is a nyomorúságos viszonyok között élő helyi lakosságéval.

A szlovákiai „malenkij robot” összefoglalása

A szovjet fogságba elhurcolt felvidéki magyarok és németek száma a mai napig pontatlan, s manapság már nem is lehet pontosan megállapítani. A deportálások első időszakaiban még nem vezettek pontos feljegyzéseket az elhurcoltakról. Gyakran nem is volt egyértelmű, hogy az elhurcoltat civilként, katonaként, esetleg katonakötelesként, vagy leventeként deportálták. Ehhez az állapothoz hozzájárul az utólag hirtelen szemérmessé váló csehszlovák közigazgatás is, mely 1947-től már csak hadifoglyokról hajlandó beszélni. Sőt 1948 decemberében hivatalosan kijelenti, hogy Csehszlovákiának már nincsenek hadifoglyai Szovjetunióban. Ezen időpont után /hozzá tenném előtte sem/ így már nem vezettek pontos feljegyzéseket a más országokon keresztül hazatérőkről sem. Hasonlóan pontatlanok a városokból elhurcoltak számai is, akiket a falvakkal ellentétben nem tartott számon egy közösség. Hasonló a helyzet a kitelepített, elűzött, akár deportált magyar és német szórvány települések lakosságával is.

A deportált polgári lakosok összlétszámát a diktatúrák időszakával foglalkozó Nemzet Emlékezete Hivatala 7419-re becsüli. JUDr. Dárius Rusnák a Moszkvai NKVD levéltárakban tett kutatásai után az 1944-1945-ben a Szovjetunióba elhurcolt szlovákiai lakosok számát 69 000-re becsüli. Mértékadó becslések a deportált magyar és német nemzetiségű, illetve kisebb számban szlovák és ruszin civil lakosok számát 16-20 000 közé teszik, akik közül meghatározó rész soha sem tért haza.

Prológus: A tömeges deportálások által érintett magyar községekben, az emberi életekben mért veszteség szinte mindenütt meghaladta a háborús katonai veszteségeket !
Egy községet külön kiemelnék, Kisgéresből a 170 deportált magyar férfiból 104 haltak mártírhalál a szovjet kényszemunkatáborokban.
Ennek ellenére, szinte minden dél szlovákiai községben még most is megtalálható, egy jól látható köztéren elhelyezett, a „dicsőséges, felszabadító Szovjet Hadsereg” emlékét megörökítő emléktábla, míg az áldozataik emléke sok helyen csak az özvegyek és árvák szívében él!

Folytatás következik.
Köteles László, Felvidék.ma{iarelatednews articleid=”59848,59847,59846,59845,59844,58809″}