A párton belül is lehetnek következményei a Most-Híd pálfordulásának. A Sme napilap szerint ugyanis Bugár pártjából származó információk szerint a Smerrel való együttműködés miatt esetleg több megválasztott képviselő is távozhat a pártból.

Elsősorban Lucia Žitňanská, František Šebej és Peter Kresák neve került szóba ezzel összefüggésben, bár Bugár tegnap este Žitňanskával az oldalán jelentette be a Smerrel való kormányalakítási tárgyalást, és azt is kijelentette, hogy a szándékot az elnökség egyhangúlag megszavazta. A szóban forgó politikusok közösségi oldalain sem található egyelőre semmi, ami erre utalna, Žitňanská is csupán annyit osztott meg a jogosan kíváncsi választókkal: „A Most-Híd párt és személyesen jómagam is szeretnénk hozzájárulni a választás utáni helyzet stabilizálásához, ezért nem fogjuk kommentálni az egyes tárgyalásokat és kollégáink lépéseit sem. Mégha néha bele is kell harapnunk a nyelvünkbe.” 

Érdekes lesz azt is figyelemmel követni, hogy ha mégis létrejönne a jobb-balos kormánykoalíció, hogyan viszonyulnak ehhez a Most-Híd magyar képviselői, mondjuk Simon Zsolt, aki egy korábbi, még a parlamenti választás előtt a .týždeň.sk-ban közölt interjúban azt nyilatkozta Štefan Hríbnek, hogy ha a választás után a Most-Híd összeállna a Smerrel, “az az irány vállalhatatlan lenne a számára”.

Pillanatnyilag azonban még nagy a csönd a Most-Híd háza táján ez ügyben, annál hangosabbak viszont az elégedetlen választópolgárok, akik nem ezt várták Bugár pártjától, s a közösségi oldalakon kap Bugár hideget és meleget is, olyan menyisségben és hangnemben, amihez eddig nem igazán volt hozzászokva. Bugár a néhol durva hangnemű kommenteket azzal magyarázza, hogy ezeket Sulík és Matovič hívei irogatják.

Mit szólnak a pálforduláshoz az ellenzéki pártvezérek?

Megszólaltak a lehetséges jobboldali koalíciós partnerek is. Richard Sulík például a következőket tette ki a közösségi hálón a falára még tegnap este: A Bugár Bélával való informális találkozóról, kedd, március 8., jelen volt még Lucia Žitňanská és Jana Kiššová. Megkérdezem: Béla, lehetséges, hogy ez az egész csak színház, és már megegyeztetetek a Smer, SNS, Most és #Sieť kormányról? Béla válaszol: honnan vetted ezt a hülyeséget?… Mindenesetre feltételezem, hogy a #Sieť hamarosan csatlakozik, és a kormányt Robert Fico vezeti majd. Amint azt már többször is jeleztem, teljes mértékben tiszteletben tartom ezt, és az SaS lesz az ellenzék vezető pártja. Korrekt és határozott ellenzék leszünk, perszonálisan felkészültek vagyunk erre – valamennyi tímlíderünk képviselő lett.

A hétvégi politikai vitaműsorban aztán Sulík úgy nyilatkozott, Bugár döntését még nem tartja véglegesnek, szerinte mindenben meg lehet egyezni, nem kell a dolgokat feleslegesen gyorsan félresöpörni. Mint mondta, a Most-Híd választóinak 81 százaléka, a #Sieť választóinak pedig a 78 százaléka nem akarja a Smerrel való kormányzást, az SaS esetében 89 százalék ez az arány. Bugár viszont azt kérdezte Sulíktól, minek menjen vissza a tárgyalóasztalhoz, ha a jobboldali koalíciónak az SNS nélkül csak 72 képviselője lenne.

Igor Matovič sem fojtotta el az indulatait, ő is a közösségi hálón adott hangot a csalódottságának, eléggé durva üzenet formájában. Matovič az üzenőfalán a Most-Híd bilboardképét adta meg profilképnek, amelyen az áll: „A jellem a döntő”. De Procházkáról sem feledkezett meg a csalódott Matovič, „Zradoslav Procházkának” titulva őt, ami azt mutatja, hogy Matovič nehezen barátkozik meg a jelenlegi politikai helyzettel, s a csalódását nem is tagadja.

„Hisszük, hogy egyetlen demokratikus párt sem esik a Smerrel való kormányzás csábításának áldozatául, és nem csapja be így a választópolgárait” – mondta. Matovič a hétvégi televíziós vitában már úgy fogalmazott, valójában egy előrre megegyezett forgatókönyvnek vagyunk a tanúi. Procházka március 6-án a Kormányhivatalban nem a Smer-SD alelnökével, Robert Kaliňákkal találkozott, hanem Robert Fico kormányfővel. „És már mindenben megegyeztek. Az SNS szolgáltatta az alibit a Most-Hídnak és a #Sieťnek, s nekik meg úgymond fel kell áldozniuk magukat” – állítja Matovič.

Procházka-Fico találkozó

Azóta már Radoslav Procházka (#Sieť) is tárgyalóasztalhoz ült Robert Ficóval, és megegyeztek abban – amiben egyébként a Most-Híddal is –, hogy folytatni fogják a tárgyalásokat, mivel nem találtak olyan lényeges kérdéseket, amelyekben alapvetően különböznének az álláspontjaik. A tárgyalás következő fordulójára március 14-én, hétfőn kerül sor a kormányhivatalban, amelyen Robert Fico meghívására már mindhárom párt – SNS, Most-Híd, Sieť – képviselői jelen lesznek. Személyi kérdésekről állítólag a Procházkával való március 13-ai találkozón sem volt szó, csupán a programbeli prioritások kerültek szóba.

Már a találkozó megvalósulása előtt azonban napvilágra került, hogy amennyiben a #Sieť kormányra lép a Smerrel, többen is távoznak a pártból. Konkrétan Katarína Cséfalvayová és Katarína Macháčková alelnökök neve került szóba, de ez sem akadályozná a jobb-balos kormány létrejöttét. A #Sieť elnökségi ülése után, amely jóváhagyta a Smerrel való kormányalakítási tárgyalásokat, Macháčková kijelentette, ha a #Sieť együttműködik a Smer-SD-vel lemond a tagságáról. „Az én álláspontom a Smerrel való együttműködésről nem változott, ez elvi kérdés. Olyan dolog, amit megígértünk a választóinknak, és én az ígéretemet betartom. Ez azt jelenti, hogy amennyiben a #Sieť együttműködik a Smer-SD-vel, lemondok a párttagságomról” – fogalmazott Macháčková, aki Miroslav Beblavýval együtt nem volt jelen az elnökségi ülésen, amely egyértelműen megszavazta a Smerrel való találkozót.

„A #Sieť elnöksége megállapította, hogy annak a megítéléséhez, hogy a rendelkezésre álló lehetőségek közül melyik a leghasznosabb Szlovákia számára, a pártvezetésnek találkoznia kell a Smer-SD, az SNS és a Most-Híd vezetésével” – jelentette ki Andrej Hrnčiar alelnök, aki egyértelműen a találkozó mellett volt.

dé, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”60076,60067,60061,60051″}