…álltunk több százan, de nem elegen. Mert az egész nemzet hálás lehet néki a rendszerváltoztatás békés megtörténtéért. Noha némileg vitatnám ezt a Lezsák Sándor által megfogalmazott megállapítást a búcsúztatásban, az nem vonható kétségbe, hogy Pozsgay Imre volt a kommunista Magyarországon a változás és a változtatás eddig élő, ezután örök példája. Nem csupán amiatt, hogy a nemzetgyűlölő internacionalistákkal ellentétben, nemzetben gondolkodott, hanem azért is, mert a nemzet révén újra fölfedezte a többszínűséget, a különbözőséget, hiszen a nemzet nem egységes, hanem egyetemes, azaz, mozaikszerű, de belső kötődései révén alkalmas és képes az összehangolt mozgásra. A hangsúlyt erre helyezem: képes az összehangolt mozgásra.
Ez a demokrácia lényege is. A nemzet erre képes, ha nem verik szét tudatosan, a társadalom is alkalmas erre, ha nem verik szét módszeresen.
A Farkasréti temető felé közlekedő 59-es villamoson találkoztam Gróh Gáspárral, aki irodalomtörténész, jelenleg Magyarország államfőjének hivatalában dolgozik. Rövid beszélgetésünk során tett egy fontos kortörténeti kinyilatkoztatást, ami lehet, hogy felületesen értelmezve nem volt éppen hízelgő Pozsgay Imrére, éppen a végső búcsúztatása előtt. Gáspár szerint 1945 és 1947 között egy értelmes magyarországi ember lehetett baloldali gondolkodású, de ezután csak jobboldali szemléletűvé válhatott. Hozzá tette: ennek ellenére nem lehet azok fölött pálcát törni, akik ezt akkor másként ítélték meg. Valóban, ez a helyes záradék, hiszen az ember él és élni akar. Ha szemléljük a felvidéki példákat, az elmúlt hetven év közélete magyar szereplőinek nagy része ebbe a megítélési körbe tartozik, nem csak 1950-ben, hanem 1989 után is. Csakhogy korábban ez kényszerhelyzet volt, 1989 után erkölcsi kérdéssé vált.
Pozsgay Imre nem volt kirívó példa korának és korosztályának pályakezdésében. De kortársai között kirívó lett. Neki, 1950-től húsz év kellett ahhoz, hogy jó útra térjen, sok kortársának ötven év sem volt ehhez elegendő. A lelki tartalék benne volt, kellett, hogy benne legyen, másként nem következhetett volna be a lelki változás. Nem mindegy, honnan indul az ember pályafutása. Az élet akarása és a bármi áron való élet akarása közötti szakadék áthághatatlan.
Lelki búcsúztatójában ez volt az egyik fontos szempont: hívő ember volt.
Pozsgay Imrével először az 1970-es évek második felében találkoztam, csak szóbeszédben, amikor 1976 őszén tartottunk egy nyitott beszélgetést Budapesten a Fiatal Írók József Attila Körében (FIJAK) a felvidéki magyarok helyzetéről. A FIJAK akkori vezetőjével, Mózsi (Sántha) Ferenccel most összefutottam a temetésen. Amikor kezet fogtunk, nem is jutott eszembe, hogy akkori első találkozásunk talán éppen Pozsgay Imrének köszönhető. Akkor ő volt a kulturális miniszter Magyarországon. A nemzetben gondolkodó elkötelezett értelmiség, akiket annak idején nép-nemzetieknek neveztek, hozzá fűzte elvárásait. Illyés Gyula is ekkor került beszélgetői közelségbe a politikai hatalommal.
Ennek a korszaknak azonban van egy számomra fontos vonatkozása. Talán éppen Pozsgay Imre hatalmi-politikai megbuktatásával függ össze, amikor a Hazafias Népfront kötelékébe, azaz az akkori civil társadalom térségébe helyezték át őt – ahová egyébként eredendően tartozott, csakhogy ez az akkori magyarországi hatalmi politika zsákutcáját jelentette.
Illyés Gyulának, talán éppen Pozsgay közreműködésével vált egyre meghatározottabbá a kapcsolata a hivatalos magyarországi hatalommal.
A kettő összefügg: Illyés nélkül a magyar írókat sem lehetett volna kezelni, Pozsgay nélkül a magyar civil társadalmat sem.
Ez nem politikai elkötelezettséget jelentett, hanem társadalmi együttműködést a nemzet érdekében. Ez volt a békés rendszerváltoztatás háttere, amiről akkor még senki sem tudott semmit. Viszont 1976-tól szoros kapcsolatban álltam az akkor már szerveződő magyarországi ellenzékkel a nép-nemzetiekkel és azokkal is, akiket demokratikus ellenzéknek neveztek. Az államhatáron túl élőkkel vagy kívüliekkel csak nekik volt kapcsolatuk, a hivatalos Magyarországnak ilyen kapcsolatai nem voltak, sőt. De volt áttételes ilyen kapcsolata a hivatalos Magyarországnak Pozsgay közvetítésével Illyés Gyulán illetve Csoóri Sándoron vagy Aczél György közvetítésével Bence Györgyön vagy Kis Jánoson át. A benne foglalt üzenet nem volt azonos, de a politikai lecsapódása összeadódott. Ez jelentette számomra 1983, február elsején az ellenem folytatott bírósági eljárás felfüggesztését, majd három héttel később a szabadlábra helyezésemet.
Amikor elindultam Pozsonyból Pozsgay Imre temetésére, mindez felmerült bennem. Innen kellene újra értelmezni a nemzetpolitikát. Ehhez akár a búcsúztató lelkipásztor, Jelenits István szabadon idézett zárószavait is lehetne kapcsolni: amikor téged a mélybe eresztünk, attól kezdve felülről ítéled meg tetteinket.
