Bárdos Gyula, a Csemadok országos elnöke

A Csemadok Dunaszerdahelyi Területi Választmánya 2016. május 21-én, Légen tartotta 38. területi konferenciáját.

A rendezvény résztvevőit a légi iskolások és a Csemadok helyi szervezetének népdalköre köszöntötték. Üdvözölte a küldötteket Szitási Ferenc polgármester is.

A konferenciát Földváry Teréz, a területi választmány alelnöke nyitotta meg, egyben üdvözölte a küldötteket és a megjelent vendégeket: Bárdos Gyulát a Csemadok országos elnökét, valamint a galántai és a pozsonyi Csemadok területi választmányának küldötteit.

A mandátumvizsgáló bizottság jelentése szerint a konferencia határozatképes volt, a 76 küldöttből 64 vett részt a konferencián, ami 84%-os részvételnek felel meg. A 6450 fős tagság jelenleg 35 alapszervezetbe tömörül a Dunaszerdahelyi járás területén. Közülük 33 alapszervezet képviselői jelentek meg az összejövetelen.

Beszámolójában Sátor Zoltán, a választmány elnöke részletesen ismertette az előző konferencia óta elvégzett munkát, a területi választmány által elért eredményeket és a felmerült problémákat.

A második részben Varga László előterjesztette a területi választmány programjavaslatát a 2016-2020-as időszakra. Ezt követően került sor a tisztújításra és vitára.

A választmány elnökének a küldöttek Sátor Zoltánt, alelnöknek Földváry Teréziát választották. Megválasztották a 35 fős területi választmányt, a 11 tagú elnökséget és a háromfős ellenőrző bizottságot. Mindhárom testületbe számos új személy, fiatal Csemadok-tag került be.

A konferencia résztvevői
A konferencia résztvevői

A titkos választások eredményeként a Csemadok OT-ban öt személy képviseli a járást, 16 küldött vesz részt a 2016 október 22-én sorra kerülő XXIV. Országos Közgyűlésen Nagyfödémesen.

A tartalmas vita során számos érdekes javaslat, meglátás, építő jellegű hozzászólás hangzott el.

A Csemadok országos elnöke, Bárdos Gyula is szót kért a vitában. Megköszönte a járás Csemadok-tagjainak munkáját a 2012-16-os időszakban, kihangsúlyozta felelősségüket a felvidéki magyarság jövőjének formálásában. A Csemadok továbbra ugyancsak közösségben gondolkodik, és elutasítja az egyéni érdekek mentén működő politizálást.

A konferencia hivatalos része a dokumentumok és határozati javaslat elfogadásával, valamint a régi-új elnök zárszavával, illetve nemzeti imánk eléneklésével ért véget.