Csíksomlyó a magyarság legkeletibb és egyben a legnagyobb búcsújáró helye, ahová a pünkösdi búcsúk zarándokok százezreit vonzzák a világ minden részéről. A ferences kegyhely, a Székelyföld egyik szimbólumává váló kéttornyú templom legféltettebb, legszebb és legértékesebb kincse a központi oltár Mária-szobra, amihez számos csodás hiedelem, legenda és történelmi feltételezés fűződik. A festett faszobrot a középkori székelyföldi szobrászművészet remekeként tartják számon a művészettörténetben.
A székely hitélet szent tárgyává vált szobor a Napba öltözött asszonyt ábrázolja, lába alatt a Hold, feje körül tizenkét csillagból álló koszorú látható. Királynőként a fején korona, jobb kezében jogar, bal karján a szintén koronás kis Jézus. A századok során a kegyszoborral sok csoda történt, a Szűzanya körül szövődő legendák által került az érdeklődés középpontjába a kegyhely.
A Főtér.ro híroldal beszámolója szerint egy szakemberekből álló kutatócsoport átfogó természettudományos és régészeti vizsgálatnak vetette alá a szobrot, melynek eredményeiről Benkő Elek, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Régészeti Intézetének igazgatója Kolozsváron számolt be, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem keretében működő Történeti Intézet meghívására 2015. november 10-én.
Az Értékek Akadémiája előadás-sorozat keretében a kutató elmondta, hogy a kegyszobor átfogó vizsgálatát két egymástól független tényező tette lehetővé. Egyrészt kapcsolódott ahhoz a Csíki Székely Múzeum által végzett kutatáshoz, mely a kolostor múltjának materiális szempontok szerinti feltárására irányul a 15. század közepétől egészen napjainkig. Továbbá a kutatás nem valósulhatott volna meg, ha az MTA Régészeti Intézete több nyertes pályázat révén nem fejleszti a műszerparkját a bioarcheológiában használatos korszerű eszközökkel.
Mint az előadás során elhangzott, a kegyszobor származására vonatkozó feltételezések ellentmondásosak. Az bizonyos, hogy a szobor nem tartozik a kolostor eredeti berendezéséhez, származása pontosan nem ismert. 1526-nál régebben készülhetett, és eredetileg egy mellékoltár főalakja volt. Értékének felbecsülésekor két álláspont ütközik: egyesek szerint Erdély legnagyobb és legszebb Madonna-szobra, míg mások azt állítják, hogy sérült, átfaragott, másod- vagy harmadrendbeli munka.
Az első feltételezés, mely cáfolatot nyert a kutatók vizsgálatai nyomán, hogy a szobor hársfából készült. Mikroszkopikus méretű mintát vettek a kegyszoborból, amelyet megvizsgálva kiderült: az alapanyag juharfa, akárcsak a hozzá tartozó Szent Borbála- és Szent Katalin-szobroké is.
A kegyszobor 253 centiméter magas, maga Szűz Mária alakja 191 centiméter, tehát az életnagyságnál nagyobb. A szobor egy gömbön áll, amelynek az alját szakszerűtlenül fűrészelték le, de ez még nem azt jelenti, hogy az egész szobrot átfaragták volna. Alsó része a nyers fáig lekopott, mivel régi szokás, hogy a zarándokok Isten anyjához könyörögve megsimogatják a szobor lábát, ruhájukat, kegytárgyaikat hozzáérintik.
A szobrot a 19. században átfestették, de a Szűzanya kezénél látszik, hogy az eredeti festés melegebb színű volt. Az újkori laparanyozás eredményeképpen aranyfüstlemezekből vastag, tömör réteget alkottak a szobor egyes részein.
A Madonna arcán több sérülés látható. Az egyik legenda szerint a 17. században egy tatár vezér lándzsát szúrt az arcba, melynek nyomai a mai napig láthatók. A mostani vizsgálatokból azonban kiderült: a fa anyagában található csomó az oka a szemmel látható szabálytalan felületnek.
Az UV-vizsgálat éles tárggyal történt karcolások nyomait tette láthatóvá: ez annak tudható be, hogy az idők folyamán öltöztették, a székely katolikus főúri családok felajánlásával értékes ékszerekkel díszítették a szobrot, ugyanakkor a kezében található jogart és a koronát is időnként kicserélték.
A fejdíszekhez kapcsolódik az a csoda, miszerint a hívek látni vélték, amint angyalok leeresztik a koronát a Szűzanya fejére. A hiedelem szerint, ha a mellékalakok visszalépnek, az halált vagy pusztulást jelez előre.
A Szűz Mária karján ülő Kisjézuson – de a főalak belsejében is – megfigyelhető, hogy a szobor nem egyetlen fából volt kifaragva, hanem több összetoldott farészből alkották meg. Hogy milyen lehetett a szobor eredeti festése, az a rendházban található egyik olajképből derül ki, mely 1747-ben készült, és régebben a templomban állt. Az alkotáson a szobor jellegzetes középkori részletei figyelhetők meg.
Molnár Mihály vezetésével a fő- és a mellékszobrokból is mintát vettek, és radiokarbon kormeghatározást végeztek, melynek eredménye nem okozott túl sok meglepetést. A Szent Katalint ábrázoló szoborból vett minta alapján megállapították, hogy a juharfa, amelyből készült, a 15. század első felében volt csemete. A Madonna-szobor vászonalapozásából vett minta pedig arra mutatott rá, hogy a textil ennél régebbi, azaz a szobor készítői nem friss anyagot használtak az alapozáskor. A művészettörténészek 1510-re jelölték meg a szobor keletkezésének időpontját.
A szobor üreges belsejét endoszkóppal is megvizsgálták, a készülékkel készített felvételeket Kolozsváron is levetítette az előadó. Mint mondta: elsősorban feliratokat, jelzéseket kerestek, de semmi ilyesmit nem találtak. Ehelyett apró- és papírpénzek, papírra vetett imák, levelek tucatját „halászták ki” a szoborból, melyeket a hívek főleg a már említett, lefaragott gömbtalapzat résén keresztül helyeztek el. Az endoszkóppal megállapították: a szobron semmilyen égési nyom nem látható, pedig a templomot az 1661-es török-tatár dúlás alkalmával felgyújtották.
Az előadás összegzéseként Benkő Elek elmondta: a vizsgálatok rámutattak arra, hogy a szobor eredeti, tehát nem volt újrafaragva. A szobor tisztelete a 17. század óta töretlen, jelentősége a csíksomlyói búcsú hagyományában megkérdőjelezhetetlen.
A kutatócsoport számára rendkívüli élmény volt a felállványozott kegyszobrot közelebbről is szemügyre venni – fogalmazott az előadó, aki szerint a szobor sokkal szebb, mint ahogy korábban gondolták.
P. Márk József Csíksomlyói búcsúról írott könyvében A kegyhely című fejezetnél írja, hogy rendkívül sok csoda és imameghallgatás történt századokon át a kegyszobor előtt bizalommal elmondott kérés hatására. Beteg, reményvesztett, súlyos problémákkal küszködő emberek nyertek vigasztalást és gyógyulást testi-lelki sebeikből. Ennek emlékét hirdeti a fogadalmi tárgyak táblája a nagy oltár fölött. Lent pedig, 1945-től napjainkig, a márványtáblák tömkelege.
Itt említik P. Boros Fortunát Csíksomlyó, a Kegyhely című írását, ahol olvasható, hogy a XVIII. század végén Batthyány Ignác, erdélyi megyéspüspök ezüst koronákat készíttetett, amik legalább 150 éven át díszítették a Mária és Jézus fejét. Most a kolostor kincstárában őrzik ezeket az ereklyéket. A püspököt az indította a fenti jótéteményre, hogy kérésére, a Szűzanya közbenjárására meggyógyult a fájós lába. A fogadalmi emlékek tábláján a nagy ezüst lábforma a püspök adománya, gyógyulásának emlékére. Ugyancsak Batthyány püspök az, aki a somlyói barátok kérésére alapos vizsgálatot rendelt el a Szűz Anya kegyhelyén történt csodákról, csodás gyógyulásokról 1798-ban, és Csudákkal jeleskedő segítő Mária címet adta a kegyszobornak.
Sok csodás eseményt és imameghallgatást örökített meg az említett könyv. Egyik ismertebb, hogy valamikor a XVI–XVII. században a Szűzanya fején lévő koronát kétfelől két angyal tartotta a kezében, a fejtől kb. 20–25 cm magasan. „Amikor az angyalok ráengedték a kegyszobor fejére a koronát, valami katasztrófa fenyegette a kolostor lakóit vagy a népet. Ez be is következett. Amikor a hívek úgy látták, hogy szomorú Madonna arca, ugyancsak valami vészt vagy háborút jelzett”
Az 1600-as években jegyezték fel, hogy: „szentmise közben fehér ködgomolyag jött ki a sekrestyéből, körözött a kegyszobor fölött és néhány kör után a templomban lévő hívek fölé szállt és ott eloszlott” Az nincs följegyezve, hogy mit jelentett ez a látvány.
Losteiner: Chronologia című kiadványában szerepel, hogy az 1700-as években a szentmisék alatt a Szűzanya karján lévő kis Jézus kezében fellángolt a toll-díszvirág. „Sokáig lángolt és azután kialudt. A hívek azt hitték, hogy a gyertyától meggyúlt a kegyszobor. A jelenet után megvizsgálták, de a kis Jézus kezében lévő toll-díszvirágon vagy a kezén a perzselésnek még nyomait sem találták. Ezt az eseményt hivatalos kivizsgálás követte az egyház részéről, a plébános, a gondnok és több szemtanú bizonyításával.”
Az egyik legismertebb, szoborhoz fűződő csodás történet, hogy: „Az 1661-es tatár–török pusztítás alkalmával a tatár pusztítók behatolva a kolostor falai mögé, felgyújtották a templomot és a vele egy födél alatt lévő kolostort. A kolostor udvarába menekült népet halomra gyilkolták. Csak az erőseket kímélték meg, akiket rabságba hurcoltak. A templomban elrejtőzött nép a kegyszoborhoz menekült, és könyörgött a szent Szűzhöz, hogy védje meg őket. A tatár vezér látta, hogyan bújnak a kegyszoborhoz az emberek, gondolta, hogy ez a szobor valami nagy kincs lehet. Elhatározta elszállítását. De amikor szekérre tetette, négy, hat, de nyolc ökör sem tudta megmozdítani a szekeret. Akkor ledobatta a szobrot és kardjával hozzávágott. Ekkor a tatár vezér karja megbénult, és erre megrémülve, elmenekült. Tehát a kegyszobor a felgyújtott templomban volt, pedig tűznek vagy füstnek nyoma sincs rajta.”
(Felvidék.Ma/foter.ro/mek.oszk.hu/csiksomlyo.uw.hu/www.hhrf.org)
