Mi már kevesen vagyunk a vasárnapi istentiszteleteken, előfordul, hogy csak tízen, tizenegyedik maga a lelkészünk, de tizenkettediknek ott van közöttünk az Úristen – mondta a salgótarjáni református templomban az istentiszteletet követő Trianon-megemlékezésen Böszörményi István, kinek édesapja lelkészként ötven éven át szolgálta a losonci református közösséget. A Füleki Gimnázium nyugalmazott tanára a nógrádi megyeszékhelyre füleki atyafiakkal érkezett – tárogatóval várták őket a salgótarjáni hívek.
Deák Ferenc szavaival („Amit erő vagy hatalom elvesz, azt idő és szerencse visszaadhatják. De amiről a nemzet önként lemondott, annak visszaszerzése kétséges.”) szólította az istentisztelet utáni Trianon-megemlékezésen maradásra a salgótarjáni gyülekezetet a templomba kifüggesztett hirdetmény. Tán ez, tán a lelkész szavai, vagy mindkettő, de azt eredményezte, hogy aki részt vett a vasárnapi istentiszteleten – tán többen is voltak ez alkalommal, mint egy átlagos hétvégén -, az ott maradt a padsorokban a záróének és a Himnusz eléneklését követően is.
Dr. Brumár Mihály (Fotó: Juhász Attila)
Dr. Brumár Mihály, a valamivel több, mint kétszáz fős salgótarjáni gyülekezet erdélyi származású presbitere meleg szavakkal üdvözölte a felvidéki vendégeket, és mivel délvidéki és kárpátaljai tagja is van a salgótarjáni közösségnek, joggal mondhatta, hogy ez alkalommal valóban az összetartozás napját tartják. Emlékező beszédében a szónok a veszteségeinket sorjázta, azokat az igazságtalanságokat, amelyeket az elszakított országrészeken a magyarokat származásuk miatt ma is érik. Elrabolt földjeink, betiltott énekeink, zászlaink, címereink, megnehezített nyelvhasználatunk mellett ugyanakkor a szónok nem feledkezett meg azokról az emberekről, közösségekről sem, akik bátorságukkal, hűségükkel a határkiigazítás minimális lehetőségeit megragadták Soprontól Balassagyarmatig, Kercaszomortól Somoskőújfaluig – kiemelve az Istenbe vetett hitük erejét.
Németh Judit és Benkó Pál (Fotó: Juhász Attila)
Az igét hirdető Németh Judit lelkész is arra hívta fel a figyelmet, hogy „Isten a történelem ura”, s biblikus példákon keresztül figyelmeztetett arra, hogy a veszteségeinkben a tanítást kell, hogy megtaláljuk. S arra, hogy a hitünk ereje a történelmet is megfordíthatja.
A megemlékezésen Antal Gábor karnagy vezényletével fellépett a salgótarjáni református gyülekezet Szenczi Molnár Albert Kamarakórusa, a Palócföld folyóirat új főszerkesztője, Gréczi-Zsoldos Enikő Somogyváry Gyula: Magyar miatyánk 1919-ben, s Jung Károly: Kései bűnbánat című versét adta elő, a Nagybátonyban élő Köböl Gábor tárogató művész pedig a református zeneirodalomból, illetve az elszakított országrészekről szóló dalokból válogatott a magyarság szabadság-szimbólumának tartott hangszerét szólaltatva meg.
Gréczi-Zsoldos Enikő (Fotó: Juhász Attila)
Mindig veled, Uram…
„Mi már kevesen vagyunk a vasárnapi istentiszteleteken, előfordul, hogy csak tízen, tizenegyedik maga a lelkészünk, de tizenkettediknek ott van közöttünk az Úristen” – mondta a gyülekezetükről a Trianon-megemlékezésen Böszörményi István, kinek édesapja lelkészként ötven éven át szolgálta a losonci református közösséget. S hogy a kisebbségi létről az anyaországiak személyesebb képet kapjanak, elmondta, hogy miután a cseh-szlovák hatóságok még a templomokban sem engedték a Himnusz eléneklését, a sorozatos zaklatások, börtönnel fenyegetések után egykori püspökük ajánlását megfogadva éneklik Losoncon és Füleken – mindmáig – a Mindig veled, Uram c. éneket.
Böszörményi István (Fotó: Juhász Attila)
A közösen megélt pillanatokat emelte, amikor a füleki református gyülekezet gondnoka, Benkó Pál egy fotót adott át a salgótarjáni lelkésznek. Ezen a füleki reformátusok kórusa látható, amikor 1943. június 3-án felléptek a salgótarjáni templomban. A hetvenhárom évvel ezelőtti pillanatok hirtelen megelevenedtek. Ugyanis időközben változott a salgótarjáni gyülekezet, s az 1945-ben még ötszáz lelket számláló füleki református gyülekezet lélekszáma a kitelepítések után annyira lecsökkent, hogy már csak filiaként működhettek, és az egymástól mindössze húsz kilométerre lévő városok reformátusai közötti kapcsolat is elveszett.
A salgótarjáni református gyülekezet Szenczi Molnár Albert Kamarakórusa (Fotó: Juhász Attila)
Füleken a gondnoki teendőket Gáspár Tibor annak idején Lukács bácsinak adta át, tőle 1994-ben vette át a közösség gondjait Benkó Pál, akivel egy évvel később – nem lévén csak imaszobájuk -, már egy templom alapkövét tették le. Tizennégy éve áll a református templom Füleken, és most ezzel a hetvenhárom év utáni kapcsolatfelvétellel talán egy újabb alapkövet tettek le. Ideát és odaát, közösen. – Mindig veled, Uram.
