Hétvégén a középkor elevenedett meg Füleken (Fotó: Gergely Photo)

A hétvégén a török kor elevenedett meg a füleki várban, ahol június 25-én és 26-án rendezték meg a Füleki Történelmi Várjátékokat.

„Nagy sikerrel szerveztük meg az egész napos rendezvénysorozatunkat. A várjátékok célja Fülek gazdag történelmi eseményeinek a bemutatása. Ezáltal a helyiek és az ideérkező turisták megismerkednek a török kor jeles eseményeivel” – tájékoztatta a Felvidék.ma-t Titton Viktória, a Füleki Vármúzeum igazgatója. Hozzátette, a közel két évtizedre visszatekintő eseménysorozatot első alkalommal rendezi a Füleki Vármúzeum, az előző évfolyamokat a Koháry Polgári Társulás szervezte.

A rendezvény szombaton délelőtt a Várfelső utcában hagyományos kézműves vásárral vette kezdetét. Az egyes standokon eredeti kézműves tárgyakat vásárolhattak az érdeklődők, emellett finom házi készítésű finomságokat is megkóstolhattak.

Délután a várudvarban folytatódott a program. A gyerekek történelmi játékokat, valamint akadálypályát próbálhattak ki. A legkisebbeket középkori öltözetű bohóc szórakoztatta. A fiatalok foglalkozás keretein belül korabeli címeres pajzsot készíthettek, a lányok pedig szalagokkal díszített középkori fonott frizurát. A várudvarban hagyományos foglalkozásokat is bemutattak. Népszerű volt a kovácsműhely, illetve a kosárfonó sarok. A felnőttekről sem feledkeztek meg, szomjukat oltva hűsítő italt fogyaszthattak a kazamatában kialakított középkori kocsmában. Kísérőprogramként fegyverbemutatót tartottak az Északi Szabad Hajdúk előadásában.

A történelmi várjátékok főprogramjaként először lovagi tornát tekinthettek meg a vendégek. A Hector történelmi hagyományőrző ügynökség előadását középkori táncok, zászlóforgatás és solymászbemutató színesítette. A török félhold árnyékában című bemutató a majdnem negyven évig tartó török hódoltsággal kapcsolatos történelmi eseményeket elevenítette fel, melyek csúcspontját a török iga lerázása képezte. Műsorukon szerepelt bajvívó-, huszár- és janicsár-bemutató, várostrom, és a vár török fennhatóság alóli felszabadításának rekonstrukciója. Az est zárásaként a középkori vigadalom a korabeli esti szórakozás hangulatát hozta vissza. A Sub Rosa együttes korhű muzsikával és táncoktatással szórakoztatta a közönséget. Boszorkányper és tűzzsonglőr-bemutató is színesítette az estét.

Vasárnap a Koháry Polgári Társulás Nemzetközi Történelmi Íjászversenyt rendezett. A versenyre korcsoportok szerint nevezhettek be az érdeklődők. Emellett magyar pusztaíj, angol hosszú íj, valamint vadász reflexíj kategóriában mérettettek meg.

A rendezvény a Szlovák Köztársaság Kormányhivatala (Kisebbségi Kultúrák 2016 Program), a Besztercebányai Megyei Önkormányzat és Fülek városának anyagi támogatásával valósult meg.

 

[pe2-gallery album=”http://picasaweb.google.com/data/feed/base/user/108427883720896117453/albumid/6300503863736095889?alt=rss&hl=en_US&kind=photo” ]