Ma este nemcsak a magyar válogatott száll harcba a labdarúgó Európa-bajnokságon, hanem egy másik tizenegyes is, igaz, egészen más trófeáért: kezdődik Komárom országos színjátszó fesztiválja, az 53. Jókai Napok.

Öt nap alatt, tizenegy színjátszó csoport, tizenkét előadása kerül a közönség és a szakmai zsűri elé, melynek tagjai Hizsnyan Géza színházi szakember, Naszlady Éva színművész, rendező, drámatanár, Németh Ervin drámatanár, Száz Pál író, rendező, Varga Emese dramaturg.

Komáromban minden készen áll a csoportok fogadására. Információink szerint a fülekiek, a losonciak, a lévaiak csak később érkeznek, de a legtöbb színjátszó csoport az elejétől ott lesz az 53. Jókai Napokon.

Marianum, Komárom
Marianum, Komárom

Minden csoportnak találtak szállást? –  érdeklődtünk Csengel Mónika szervezőnél. „Igen, bár nem volt könnyű, mert nem csak azt kellett néznünk, hogy legyen szállásuk, hanem azt is szem előtt kellett tartanunk, hogy lehetőleg egy helyen legyenek, ne szakítsuk szét őket” – mondta a szervező.

Megtudtuk, a belváros öt panziójában és egy szállodájában laknak majd az ország minden tájáról érkezett színjátszók. Volt valami különös kérésük? Faggattuk tovább Csengel Mónikát. „A rozsnyói színjátszók két olyan talicskát kértek, melyekben embert lehet tolni, hadd ne kelljen cipelniük a buszban. Bebiztosítottuk. A Lévai Garamvölgyi Színpad élő tyúkot kért. Ezt is megoldottuk, mégpedig házon belül, az egyik kolléganőm hozza majd otthonról a tyúkot csütörtökön” – avatott be.

Csengel Mónika szervező
Csengel Mónika szervező

A ma este 18.00 órakor a Tiszti pavilon dísztermében kezdődő megnyitó szomorú aktualitása Solténszky Tibor dramaturg, a Rádiószínház volt igazgatója, rendezője nemrég történt halála. Miképp emlékeznek a neves színházi szakemberre? Kérdeztük a szervezőt. „Soli hosszú ideig szerves része volt a Jókai Napoknak, nemcsak, mint zsűritag, hanem mint sok csoport mentora, segítője, a nyári színjátszó táborok állandó tanára is. Van olyan csoport, amely neki köszönheti, hogy megalakult és még működik. Ezért úgy gondoltuk, az lenne az emlékéhez méltó, ha kiadjuk a Visszhang fesztiválújság különszámát, melyet csak az ő emlékének szenteltünk. Megkértünk mindenkit, hogy aki szeretne írni, emlékezzen meg róla pár sorral, egy fényképpel, egy történettel, egy momentummal, ami eszébe jut Solténszky Tiborról. Elhangzik Soli felfedezettje, Erdős Virág egyik verse is” – tudatta Csengel Mónika.

VISZTA, Komárom
VISZTA, Komárom

Hazai indulóval kezdődik a versenyprogram 20.00 órakor a Komáromi Városi Művelődési Központ kamara termében. A komáromi Marianum Magyar Tannyelvű Egyházi Iskolaközpont színjátszó csoportja, a MEG+ a culpa adja elő … – – – … (Save Our Souls) című közhelyes moralizálását egy felállásban, Tóth Gábor rendezésében. „Az idén üdítő volt nem társadalmi, politikai és identitásbeli kérdésekkel foglalkozni. Valami emberi dolog kellett, sok szerelem, sok halál. Innen jöttek az emberi bűnök, bűnöcskék, vétkek, vétkecskét, lelkiismereteket birizgáló kérdések” – mondta Tóth Gábor rendező.

Holnap délelőtt 10.00 órai kezdettel az idén húszéves Kassai Gimnazisták Színjátszó Társulata, a KGSzT játssza majd a Három szegény szabólegény című mesejátékot, Bodon Andrea rendezésében a városi művelődési központban, délután fél négykor a Bevégezetlen ragozás című groteszk látható majd a Vidám Iparisták Színjátszó Társulata, a VISZTA előadásában, Angyal Gábor rendezésben, a Komáromi Ipari Szakközépiskola alulájában. A szövegkönyvet Örkény István Egyperces novelláiból Kiss Péntek József készítette. 17.00 órakor a Gömöri Ifjak Kisszínpadi Erőlködése csoport lép fel a városi művelődési központ színpadán. GIKSZER Ep. 5, A falu című előadásukat Kristóf Roland és Kovács Péter rendezték.

KGSzT, Kassa
KGSzT, Kassa

Ha valakinek feltűnt, hogy az 53. Jókai Napok elején csupán diákok állnak a világot jelentő deszkákra, nem a véletlen műve. Kevés a felnőtt színjátszó csoport. Az idei országos színjátszó fesztiválon 8:3 a diákok javára.

Fotó: Klinko Fanni, Hundža Dávid, Angyal Gábor, Ibos Bálint