Mihók Gábor tájékoztatása szerint az MFK és az MNKH is kiemelt figyelmet fordít az uniós források rendszerének és azok felhasználásának megismertetésére (Fotó: MNKH)

Európai uniós pályázati forrásokkal kapcsolatos, széleskörű ismereteket nyújtó szemináriumot és fórumot szerveznek Királyhelmecen június 8-án. A Magyar Fejlesztési Központ nonprofit Kft. (MFK) és a Magyar Nemzeti Kereskedőház (MNKH) kassai és királyhelmeci irodája rendezvényének célja, hogy a résztvevőknek betekintést nyújtson az európai uniós források rendszerébe, és tudást adjon ahhoz, hogy a pályázók minél hatékonyabbak legyenek a brüsszeli források lehívásában.

Mihók Gábor, az MNKH kassai irodavezetője a rendezvény szervezőjeként a Felvidék.ma-nak elmondta, hogy a 2014-2020-as időszakban az Európai Unió költségvetése 960 milliárd euró. Ebből a legismertebb rész az operatív programok pályázati csomagjai, amelyeken keresztül Szlovákia számára 15,3 milliárd euró áll rendelkezésre. „Ezen kívül az úgynevezett közvetlen uniós forrásokra is lehet pályázni az Európai Unió valamennyi tagállama számára. Továbbá az Interreg V – A Szlovákia-Magyarország Együttműködési Program szintén hamarosan elérhetővé válik a pályázók részére, amelynek keretében tovább lehet építeni a partnerségeket” – tájékoztatott az irodavezető.

Mint megtudtuk, a Magyar Fejlesztési Központot a Magyar Kormány 2014. decemberében hozta létre. A Társaság feladata, hogy a 2014-2020-as programozási időszakban a Magyarország számára rendelkezésre álló közvetlen, azaz az Európai Strukturális és Beruházási Alapokból lehívható forrásokon kívüli-uniós forrásokkal kapcsolatos koordinációt ellássa. E koordinációs tevékenységében eljárva az MFK célja a közvetlen uniós forrásokból fedezett pályázatokban történő nagyobb arányú, a Duna Régiót is érintő sikeres részvétel elősegítése, az EU tagországok, így Szlovákia közötti konzorciális kapcsolatok építése, erősítése. A Magyar Nemzeti Kereskedőház összhangban a Magyar Kormány alapvető külgazdasági törekvésével kiemelt feladatként kezeli a közép-európai gazdasági és üzleti kapcsolatok élénkítését, amelyhez nagyban hozzájárulhatnak az elérhető EU-s fejlesztési források is.

MNKH -MFK program, Királyhelmec, Kassa
A részletes program (Forrás: MNKH)

Mihók Gábor tájékoztatása szerint az MFK és az MNKH is kiemelt figyelmet fordít a fentiekben vázolt uniós források rendszerének és azok felhasználásának megismertetésére. Ezért is szervezik a „Bevezetés az európai uniós források rendszerébe” című rendezvényt a Bodrogköz központjában, melynek legfőbb célja, hogy a régióban élő pályázók is minél hatékonyabban ki tudják használni az uniós források által biztosított lehetőségeket.

A rendezvény június 8-án 10:00 órakor kezdődik Királyhelmecen, a Mailáth József Regionális Múzeum konferenciatermében (Mailáth u.2.) Az előadás ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Az érdeklődők június 6-ig a következő e-mail címeken jelezhetik részvételi szándékukat: kosice@tradehouse.hu, kralovskychlmec@tradehouse.hu