A brassói születésű Kalmár Ferenc civil szakmáját tekintve műszaki ember, jelenleg azonban a Külgazdasági és Külügyminisztérium szomszédságpolitika fejlesztésért felelős miniszteri biztosa. Az ő nevéhez fűződik a híres Kalmár-jelentés, amelyet az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése is elfogadott. Saját bevallása szerint megdöbbentette az a fejekben lévő káosz és tudatlanság, amely a nyugat-európai döntéshozókat jellemzi a kárpát-medencei magyarság helyzetével kapcsolatban. A szakpolitikussal minisztériumi dolgozószobájában beszélgettünk.
Hogyan lesz egy alapvetően műszaki végzettséggel, és ilyen irányú érdeklődéssel rendelkező emberből kisebbségpolitikával, magyarságpolitikával foglalkozó szakpolitikus?
A sors sok mindent hoz az ember életébe, és való igaz, hogy műszaki végzettséggel rendelkezem. Az egyiket Bukarestben szereztem, mint fizikus, a másikat pedig Budapesten, a Műszaki Egyetem Villamosmérnöki Karán.
Amikor 2010-ben országgyűlési képviselő lettem, akkor úgy láttam, hogy három olyan terület van, amellyel szakpolitikusként foglalkozhatnék, és úgy gondoltam, hogy ahová hív a szolgálat, ahol a leginkább szükség van a tudásomra és a tapasztalatomra, oda megyek. Az egyik terület a szakmámnál fogva – Szegeden dolgoztam az áramszolgáltatónál – az energetika lehetett volna. A 2010-es választások előtt volt lehetőségem találkozni Orbán Viktorral, aki akkor meg is jegyezte, hogy ő úgy tudja, én energetikával foglalkozom. Ekkor arra következtettem, hogy valószínűleg majd arra a területre fognak irányítani. Az köztudott, hogy két évtizeden át voltam önkormányzati képviselő Szegeden, így akár még a területfejlesztés is szóba jöhetett volna, mint szakterület, de végül – mivel életem első harminc évét kisebbségben, Erdélyben és Bukarestben éltem le – kézenfekvő volt az is, hogy kisebbségpolitikával, magyarságpolitikával foglalkozó szakpolitikus legyek. Úgy érzem, megvan hozzá a kellő tapasztalatom.
Az anyanyelvemen kívül angolul, franciául és románul is beszélek, és ennek a három nyelvnek az ismerete is közrejátszott abban, hogy a KDNP-frakcióban úgy látták jónak, hogy inkább ezt a tudásomat használjuk ki. Úgy fogalmaztak, hogy „villamosmérnököt bármikor lehet találni, de három nyelven beszélő villamosmérnököt nem.” Ez volt a döntő ok, hogy az Országgyűlés Külügyi bizottságába, majd a 2011-es megalakulásától kezdve a Nemzeti összetartozás bizottságába kerültem, továbbá, hogy engem delegáltak az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésébe.
Milyen jogkörökkel rendelkezik egy miniszteri biztos?
Minden megilleti, ami egy helyettes-államtitkárt, azzal a különbséggel, hogy itt fél évre szól a kinevezés.
Beszéljünk egy picit erről az úgynevezett Kalmár-jelentésről. Hogyan, és milyen körülmények között született ez a dokumentum?
Már a parlamenti képviselői időszakomban elhangzott felszólalások is túlnyomó részt a kisebbségekről, a külhoni magyarságot érintő problémák felvetéséről szóltak. Strasbourgban engem rettenetesen zavart, hogy a nemzeti kisebbségek ügyeivel alig-alig foglalkozott valaki. Megdöbbentett, hogy amikor Izsák Balázst, a Székely Nemzeti Tanács elnökét elvittem az Esélyegyenlőség és Diszkrimináció-ellenes Bizottság elnök asszonyához – aki akkoriban egy finnországi születésű svéd hölgy volt– akkor közölte, hogy ő most hall először a székelyekről. Úgy gondoltam, hogy ezt a témát el kell kezdeni erőteljesen képviselni az Európa Tanácsban, de más ilyen – az előbb említettekhez hasonló – „élmények” is értek.
A fentebb megfogalmazott tapasztalatok sarkalltak bennünket arra, hogy Kovács Elvirával közösen elindítsuk a Kalmár-jelentés kezdeményezését, ami egyáltalán nem volt egyszerű. Azt fontos tudni, hogy mielőtt elindul egy jelentés, azt megelőzően valakinek kezdeményeznie kell a témát. Ha ez megtörtént, akkor meghatározott számú képviselőnek kell, meghatározott számú frakcióból aláírásával támogatnia. Ezt be kell nyújtani a Büro-nak, vagyis az irodának, ami az Európa Tanács vezetését jelenti, és ha ők is jóváhagyják, akkor elindulhat a jelentéskészítés. Így történt a mi esetünkben is, jóváhagyták a témát, és leadták az Esélyegyenlőség és Diszkrimináció-ellenes Bizottsághoz, hogy állítsanak egy raportőrt, azaz egy jelentéstevőt. Ekkor előállt az a helyzet, hogy versenyeznem kellett egy görög képviselő asszonnyal, aki szintén igényt tartott arra, hogy ő legyen a raportőr. Végül csak az a három-négy görög nemzetiségű, aki a bizottságban ült, szavazott rá, a többiek engem támogattak. Ez azért volt nagy dolog, mert magyar politikus ilyen jellegű megbízatást az elmúlt években nem kapott. Óriási lehetőség volt számunkra, mivel úgy fogalmazhattuk meg a címet, hogy Tradicionális nemzeti kisebbségek jogai és helyzete Európában. Arra láttunk lehetőséget, hogy a saját álláspontunkat is hangsúlyosan megjeleníthetjük a munkában. Ekkor jött egy kisebb vita a bizottság titkárságával, mivel jelezték, hogy ők ezt a jelentést majd elkészítik, de én ragaszkodtam a mi szakmai stábunkhoz. Úgy gondoltam, hogy van annyi tapasztalatom és elképzelésem a témában, hogy le tudunk tenni egy színvonalas dokumentumot az asztalra.
Hogyan látott neki a munkának, és mennyi időt vett igénybe a jelentés kidolgozása?
Először ki kellett alakítanom a csapatot magam körül, majd ezt követte mintegy másfél év munka. A szakmai stábot nemzetközi jogászok, parlamenti és egyetemi emberek alkották. A politikai harcot nekem kellett megvívni, de ezen kívül vállaltam részeket a jelentésből, amiket én fogalmaztam meg. Az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése végül 2014. április 10-én fogadta el a jelentést.
Mi a jelentősége a dokumentumnak, és mennyiben tér el a 2003-as Gross-jelentéstől?
Míg a Gross-jelentés az autonómiák stabilizáló szerepét hangsúlyozza, addig a Kalmár-jelentés, többek között a kollektív jogokat emeli ki, és az autonómiákat nemcsak mint stabilizáló, hanem mint az asszimilációt fékező, és a jogbiztonságot garantáló tényezőként ismeri el. Sőt, javasolja a tagállamoknak a fentiek alkalmazását.
Az Ön titulusa egészen pontosan a „Szomszédságpolitika fejlesztéséért felelős miniszteri biztos”. Mekkora az átfedés a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságával?
A Potápi Árpád által vezetett Nemzetpolitikai Államtitkárság a magyar-magyar kapcsolatokért felel, a pénzügyi-gazdasági támogatások elosztása ott történik. A nemzetpolitikának viszont van külügyi dimenziója is, és ezt a területet mi visszük. Magyarországnak a szomszédos országokkal kötött alapszerződések alapján van hat kisebbségi vegyesbizottsága. Ezek jelentik azt a bizonyos külügyi dimenziót, a magyar kormány, és a szomszédos államok közötti kapcsolatot. Mind a hat vegyesbizottságnak én vagyok a magyar társelnöke.
A hivatalos feladatkörömbe beletartozik az is, hogy a nemzetközi fórumokon én képviselem a magyar nemzetpolitikát, továbbá egyfajta koordináló szerepem is van. Ez egy nagyon nehéz terület, de azért beszámolhatok igen szép, és komoly eredményekről is. Amikor például Brüsszel kérte Szerbiától a kisebbségvédelmi akciótervet, akkor abba elég komolyan belefolytunk mi is.
A magyar-szlovák kisebbségi vegyesbizottság legutoljára 2013-ban ülésezett, és azon túl, hogy elég viharosra sikeredett, eredménytelenül zárult, a jegyzőkönyv nem került aláírásra. Lehet-e tudni valamit a következő ülésről, amelynek az előkészületei – nem hivatalos értesülések szerint – már zajlanak?
A magyar-szlovák kisebbségi vegyesbizottság ülését éppen most készítjük elő, ez év október 18-án kerül rá sor. A szabályoknak megfelelően először összehívjuk a magyar tagozatot, továbbá – mivel most mi leszünk a házigazdák – javaslatot teszünk a jegyzőkönyv-tervezetre. Ezt követi egy titkári találkozó, majd végül a bizottsági ülés.
Azért nagyon fontos, hogy a jegyzőkönyv alá legyen írva, mert abból készül egy előterjesztés a kormány számára, amelyik ezt megtárgyalja, és konkrét miniszteri szintű felelőst, valamint forrást rendel az egyes akciókhoz, kitűzött határidőkkel.
Vannak esetleg már információk, hogy szlovák részről kik foglalnak helyet ebben a bizottságban?
A szlovák társelnök Miroslav Mojžita, aki korábban Szlovákia minszki nagykövete volt. Decemberben volt szerencsém találkozni vele a budapesti szlovák nagykövet jóvoltából, és ott néhány dologban előzetesen már megállapodtunk. Ezúton szeretném abbéli reményemet kifejezni, miszerint a vegyesbizottság magyar tagozatának megfelelően – ahová mindig meghívjuk az Országos Szlovák Önkormányzat vezetőjét, és a szlovák parlamenti szószólót – a másik oldalon is ott lesznek a magyar kisebbség képviselői. Bízom benne, hogy a Magyar Közösség Pártja is jelen lehet ebben a grémiumban, de meglátjuk, hogy a szlovák fél hogyan gondolja.
(Fotó: Szinek János/Felvidék.ma)
