Fáklyagyújtással, imával, ünnepi beszédekkel és személyes hangú múltidézéssel emlékeztek a dunaszerdahelyi zsidó temetőben a város és környéke zsidóságának koncentrációs táborba történt elhurcolása 72. évfordulóján, július 3-án.

A megemlékezésen részt vett Nagy László, a Magyar Köztársaság Pozsonyi Nagykövetségének tanácsosa, Radu Coanta, Románia Szlovákiai Nagykövetségének képviselője, Hájos Zoltán, Dunaszerdahely polgármestere, Gútay László, Nagymegyer városának képviseletében, valamint rabbik, a zsidó hitközségek vezetői és holokauszt túlélők.

A vendégek köszöntése után Gáti Oszkár színművész olvasott fel egy felkavaró és egyben mélyen elgondolkodtató részletet Sándor Erzsi könyvéből, mely egy majdnem teljesen elveszett család sorsát idézte fel.

A Dunaszerdahelyről és környékéről haláltáborokba hurcolt zsidók emlékfala
A Dunaszerdahelyről és környékéről haláltáborokba hurcolt zsidók emlékfala.

Ezután Baruch Veselý rabbi, holokauszt túlélő és fia adták elő a Gyász imáját az elhunyt lelkekért, amelyet hagyományosan az elhunytakért való fáklyagyújtás követett az emlékfal előtt. A fáklyákat mindig a haláltáborok túlélői gyújtják meg a 2. világháború valamennyi zsidó áldozatának emlékére.

holokauszt4
Kornfeld Tibor és Gáti Oszkár.

Kornfeld Tibor, a Dunaszerdahelyi Zsidó Hitközség vezetőségi tagja ünnepi beszédében hangsúlyozta, lassan kihal az a generáció, amely megélte a holokausztot. Dunaszerdahelyről és környékéről több mint 3000 embert vittek a haláltáborokba, a háború végére egész utcák haltak ki a városban és eltűnt a gyermekzsivaj is. A háború után a reményvesztett túlélők nagy része más hazát keresett magának, kivándorolt a világ több tájára, de azért akadtak olyanok is, akik mégis itt maradtak szülőföldjükön, még ha nem is volt könnyű a létezés, erős ellenszélben kellett és kell élniük. Az itt maradottak egyik legfőbb célkitűzése a 300 éves szent hely, vagyis a zsidó temető megőrzése. Sajnálatosnak nevezte, hogy a világban és Európában is zsidóellenes hangulat uralkodik, és ettől még a politika sem mentes.

holokauszt7

Nem tűrhetjük, hogy ember az emberre kezet emeljen – mondotta beszédében Nagy László tanácsos, aki szerint hosszú út vezetett a holokauszt áldozataira való méltányos emlékezésig. Fontosnak tartotta kiemelni, hogy a magyar állam zéró toleranciát hirdetett az antiszemitizmus minden formája ellen, és hogy a magyar zsidók közössége mindig számíthat a magyar kormány tiszteletére, megbecsülésére és támogatására.

A megemlékezés a dunaszerdahelyi származású, de 1944-től Izraelben élő Solomon Stern Katalin személyes hangú megemlékezésével és imával ért véget.

(Fotó: a szerző felvételei)