A közvélemény-kutatások és a politikai elemzők csaknem egybehangzó véleménye szerint a választók kerítésen való áthajítása, becsapása, arcul köpése nem feltétlenül a legjobban eltalált taktika egy politikus számára. Ezért van az, hogy Procházka után/mellett Bugár Béla és pártja is – inkább előbb, mint utóbb – megy a süllyesztőbe. Vagy vissza az MKP-hoz…

A legutóbbi választások után tökéletesen kifilézett, gerinctelenített politikai vállalkozó számára ugyanis a magyar párt jelenti az egyetlen esélyt a 2020 utáni folytatásra. Vagyis – miután az MKP likvidálására szőtt terve kudarcba fulladt – Bugár fel fogja áldozni renegát pártját, a Most-Hidat azért, hogy a következő parlamenti választásokon az MKP-val együtt indulva biztosítsa túlélését. Még úgy is, hogy nem ő diktálja a feltételeket.

És ezúttal nem nekem ment el az eszem. Az iménti következtetéseket a szlovák publicista, Dag Daniš vonta le mai jegyzetében. Onnan indul, hogy Bugár már a (pártja számára is) megrázó választási eredmények után békét és „spoluprácát” ajánlott az MKP számára. A magyar párt azonban – írja – három hónapig nem moccant, csak a minap jött egy jelzés az MKP részéről, hogy készek lennének tárgyalni. Csakhogy – amint azt a jegyzetíró hozzáteszi, az MKP semmi esetre sem fog kapkodni, és különösen kompromittálni magát Fico koalíciójával. „Nincs vesztenivalója. Ellentétben Bugárral” – írja Dag Daniš.

Azt pedig már én teszem hozzá: Menyhárt József legutóbbi nyilatkozata aligha azt jelenti, hogy az új vezetés ész nélkül rohanna a magát csúnyán bepiszkított vegyespárt halálos ölelésébe. Egyszerűen annak a – közösség részéről megfogalmazott – nagyon határozott és jogos igénynek a felismeréséről van szó, hogy csakis a széleskörű felvidéki magyar együttműködés biztosíthatja jövőnket: megmaradásunkat és gyarapodásunkat a szülőföldünkön. Az a partner (és mindenki az), aki ebben a célban érdekelt.
Bugár Béla már jóval az MKP-ból való kiszakadása előtt világossá tette, hogy mind az elvei, mind a céljai ettől eltérőek – s partnereit is ennek megfelelően választotta meg.

Dag Daniš jegyzetében egy egészen furcsa „párthalált” vizionál. Szerinte ugyanis a Most-Hídból a „Most” fog kidőlni és marad egyedül a „Híd”. A vegyespártban szerinte a szlovák elem eddig is csak a kirakat számára volt fenntartva, a magyar pártok koalíciójának majdani megalakulása után pedig szimbolikussá válik.

Hm…