Fotó: SITA

„Fájdalmat érzek, amikor olyan fiatal emberekkel találkozom, akik úgy néznek ki, mintha idő előtt nyugdíjba vonultak volna” – jelentette ki Ferenc pápa Krakkóban az Ifjúsági Világtalálkozón tett látogatása során.

Ferenc pápát nagy lelkesedéssel fogadta a több százezres tömeg, köztük néhány ezer szlovákiai polgár is, akiket nem riasztott el a kedvezőtlen időjárás sem, hogy részt vegyenek a találkozón.

Ferenc pápa szerdán érkezett Lengyelországba, és csütörtökön délelőtt ellátogatott a czestochowai lengyel kegyhelyre is.
„Bánt, ha azt látom, hogy a fiatalok, már azelőtt feladták, hogy egyáltalán küzdeni kezdtek volna” – mondta a pápa a fiatalok előtt, akiket egyúttal arra buzdított, hogy ne féljenek a változásoktól. „Szép látvány ez a szívemnek, ilyen rebelliseknek látni magukat” – fogalmazott hozzáfűzve, hogy az egyház számára is tanulságos lehetne ez.

Ferenc pápa ezúttal nem pápamobilon, hanem saját pápai villamoson érkezett a Krakkó történelmi központjában lévő Blonia parkba, hogy találkozzon a fiatalokkal. A pápa ezzel a környezetvédelem fontosságát szerette volna hangsúlyozni. A villamoson utastársa volt a világtalálkozó néhány önkéntese és fogyatékkal élő fiatalok. A kiterjedt parkot azután már az ismert pápamobillal járta körbe, miközben mindenünnen „Francesco, Francesco” felkiáltások hallatszottak.

Pénteken Ferenc pápa II. János Pál és Benedek pápa után az egykori Auschwitz-Birkenauban működött koncentrációs táborba látogat el, ahol holokauszt-túlélőkkel is találkozik, elődjeitől eltérően azonban nyilvános nyilatkozatot nem tesz. A Szentatya este keresztutat tart a fiatalokkal a Blonia parkban, a szertartás végén rövid beszédet is mond.

Kiska szlovákiai látogatásra hívta a Szentatyát

Lengyelországi látogatása alatt Ferenc pápával július 27-én, szerdán Andrej Kiska szlovák államfő is találkozott. Kiska tolmácsolta a Szentatyának a szlovákiai emberek üdvözletét, és újfent szlovákiai látogatásra hívta őt.

A köztársasági elnök szlovákiai zarándokokkal és az Ifjúsági Világtalálkozó szervezőivel szintén találkozott. „Az időjáráson kívül is forró itt a légkör a fiataloktól, akik rendkívül örülnek a Szentatyának” – mondta Kiska, aki nagyra értékeli az önkéntesek és a szervezők munkáját.
„A saját pénzükön egy kicsit a saját egészségük kárára is hihetetlen munkát végeznek azért, hogy létrejöhessen ez a találkozó. Nagyon örülök annak, hogy Szlovákiában is vannak ilyen fiatalemberek” – fűzte hozzá Andrej Kiska.

(Felvidék.ma/SITA)