A Barsi Református Egyházmegye már sokadik alkalommal szervezte meg egyházmegyei tinitáborát. A július közepén megvalósult tábor helyszíne a nyitrai egyházközség kollégiumi épülete volt.
A közel húsz táborozó között akadtak visszatérők is. A tinitábor vezetője Nt. Ficzere Tamás nyitrai református lelkész, Nt. Antala Éva nagyölvedi lelkész, egyházmegyei espereshelyettes, illetve Balog Ildikó, a nagyölvedi idősek nappali foglalkoztatójának vezetője volt.
![13680076_10209649386089816_1733098215852027412_o](http://felvidek.ma/wp-content/uploads/2016/07/13680076_10209649386089816_1733098215852027412_o.jpg)
Mint Ficzere Tamás nyitrai lelkész a Felvidék.ma-nak elmondta: „Az idei tábor központi témája az első keresztyének életének és közösségének megismerése volt. A tábor célja az egyházmegye fiatalságának összefogása, hit általi közösséggé kovácsolása.” A táborban 11 és 15 év közötti fiatalok vettek részt.
![Kovásztalan kenyeret készítettek a táborban (Fotó: Antala Éva)](http://felvidek.ma/wp-content/uploads/2016/07/13724053_10209649432570978_6723821614434528395_o.jpg)
A programmal kapcsolatban Ficzere Tamás kifejtette: „A délelőtt folyamán történeteket dolgoztunk fel, délután sportoltunk, kézműves foglalkozásokat tartottunk, majd esti áhítattal zártuk a napot.” A program részeként a táborlakók megismerkedtek a Zobor szépségeivel is, melynek során ellátogattak a zobordarázsi Árpád-kori templomba is. Écsi Gyöngyi esti foglalkozást tartott a fiataloknak, dramatizált bábelőadás formájában egy régi gömöri népmesével kedveskedett. Ficzere Anikó pedig önismereti esti foglalkozást tartott.
![Első keresztyének élete volt a központi téma (Fotó: Antala Éva)](http://felvidek.ma/wp-content/uploads/2016/07/13717450_10209649355849060_208649711501434219_o.jpg)
A Barsi Református Egyházmegye rendszeresen megszervezi a tinitábort, melynek korábban Nagysalló adott otthont. Nyitrán immár negyedik alkalommal gyűltek össze az egyházmegye fiataljai.
![A Nyitrán megrendezett egyházmegyei tinitárbor részvevői](http://felvidek.ma/wp-content/uploads/2016/07/13697240_1170824649648048_6255165157664832675_n-300x168.jpg)