Kábítószerrel kereskedő nemzetközi bűnszervezetet számolt fel közösen a cseh, a svéd és a magyar rendőrség – közölte Jakub Frydrych a cseh Nemzeti Drogellenes Központ igazgatója szerdán a Prágában tartott sajtóértekezleten.

A cseh-svéd-magyar közös nyomozócsoport (JIT-Joint Investigation Team) mintegy két éves munkájának köszönhetően július elején összesen hét személyt – négyet Csehországban, hármat Svédországban – vettek őrizetbe a hatóságok. A Svédországban őrizetbe vett egyik személy kettős magyar-svéd állampolgársággal rendelkezik. A bűnbanda feje egy svéd állampolgár volt. Néhány cseh és szlovák állampolgár “kurírként” szolgálta a bűnszervezetet, amelynek tagjai Szlovákia területén is találkoztak. Szakszerűségükről és magas szervezettségükről tanúskodik, hogy soha nem használtak mobiltelefont, sem internetet, mindig személyesen találkoztak.

Mind a hét személy ellen Csehországban indul büntetőeljárás. Amennyiben a bíróság bűnösnek találja őket a hatályban lévő törvények szerint tíztől tizennyolc évig terjedő börtönbüntetést kaphatnak.

Az akció során 114 kilogramm amfetamint foglaltak le a hatóságok. Az amfetamint Csehországban készítették és alapvetően Svédországban értékesítették. A svéd rendőrség képviselője a sajtóértekezleten azt mondta, hogy az amfetamin Svédországban a második legelterjedtebb kábítószer.

Jakub Frydrych szerint a nyomozás során a cseh rendőröknek sikerült megtalálniuk azt a nagyon korszerű és jól felszerelt laboratóriumot is, amelyben az amfetamint készítették. Csehországban ez az első, hatóságok által felfedezett amfetaminfőzde. A helyszínen talált bizonyítékok és vegyi szakértők véleménye alapján megállapították, hogy a laboratóriumban az elmúlt években összesen mintegy 3,5 tonna amfetamint főztek. Ennek az értéke megközelíti az egymilliárd koronát, azaz mintegy 11,5 milliárd forintot.

„Nagyon nagy mennyiségről van szó, ha tudatosítjuk, hogy Európában évente mintegy hétmillió tonna amfetamint fogyasztanak“ – jegyezte meg a cseh Nemzeti Drogellenes Központ igazgatója.

A Készenléti Rendőrség-Nemzeti Nyomozó Iroda képviselője az MTI prágai tudósítójának nyilatkozva nagyon hatékonynak és sikeresnek minősítette a három ország rendőrségének együttműködését. „Ez volt a 15. közös nemzetközi nyomozócsoport, amelynek munkájába a magyar rendőrség bekapcsolódott. Ugyanakkor ez volt az első olyan csoport, amely kimondottan kábítószer-kereskedelemmel foglalkozott“ – mondta a magyar nyomozó.