Rióból a rádiós legenda, Novotny Zoltán is jelentkezik. (fotó: Zih Zsolt)

„A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) folyamatosan dolgozik azon, hogy a határon túli magyarok számára is elérhetővé tegye a sportközvetítéseket” – mondta Vaszily Miklós, az MTVA megbízott vezérigazgatója pár napja a 27. Bálványosi Nyári Szabadegyetemen rendezett Média a határon túl című beszélgetésen.

A közmédia az évekkel korábban leszerződött riói olimpia televíziós szerződését sajnos már nem tudta módosítani, de a lejáró sportközvetítési szerződéseket igyekszik úgy megújítani, hogy a közvetítések valamennyi szomszédos országba eljuthassanak magyarul. Az MTVA féléves tárgyalássorozat után a 2018-2024-es időszakra meg is szerezte a jogot, hogy magyar nyelven közvetíthesse az olimpiát valamennyi szomszédos ország területére. A riói ötkarikás játékokat magyarul addig is a Kossuth Rádió juttatja el a határon túlra.

A Kossuth Rádió a XXXI. Nyári Olimpiai Játékok alatt hallgatóit legalább 3500 perc sportműsorral várja. A sportrajongók az ultrarövidhullám mellett a középhullámon bővített adásidőben követhetik az eseményeket. A kiemelt eseményekről olyan rádiós legendák jelentkeznek, mint Novotny Zoltán, Gulyás László vagy P. Fülöp Gábor.

A Kossuth Rádió hallgatói folyamatosan átfogó képet kapnak az olimpia eseményeiről. A megszokott időpontokban, naponta jelentkező Sportvilág műsorokban is hallhatnak élő közvetítéseket, valamint összefoglalókat az ötkarikás versenyekről és a legfontosabb sporteseményekről. Ezen kívül pedig a Halló, itt Rió! műsorfolyam közvetít élőben, és tudósít minden magyar érdekeltségű eseményről a XXXI. Nyári Olimpiai Játékok alatt, kezdve a szombaton 14:05 perctől a Magyarország – Szerbia férfi vízilabda-mérkőzéssel.

A közmédia vezetői – a Sportvilág magazinon kívül – mintegy 3500 perc olimpiai adásidővel számolnak, amely lényegesen bővülhet az eredmények tükrében. A középhullámon történő adás megszokott 22.30 órai befejezését a közvetített sportversenyekhez igazítják.