Andrej Danko, a Szlovák Nemzeti Párt elnöke (Fotó: SITA)

A Szlovák Nemzeti Párt elnöke szerint az állam elegendő forrással rendelkezik, csak nem költik el azt hatékonyan.

Danko szerint, ha Isten elegendő politikai erőt ad neki, az első intézkedéseinek egyike az üzembentartási (koncessziós) díjak eltörlése lesz. A SITA hírügynökségnek adott interjújában a parlament elnöke úgy fogalmazott, hogy a koncessziós díjak kérdése még koalíciós tárgyalások részét képezi.

„Az SNS rámutatott, hogy hatalmas tartalékok vannak a Szlovák Rádió és Televízió (RTVS) számára vásárolt külső programok terén. Rámutatott arra is, hol vannak a források. Marek Maďarič kulturális miniszter azonban keményfejűen egyetlen megoldást tett le az asztalra, amely a politikus számára a legkönnyebb: hogy leterheljük a polgárokat. Az én elvem, hogy a polgárokra csak akkor kell nagyobb terheket rakni, ha már az államnak nincsenek tartalékai” – jelentette ki Danko.

Az SNS elnöke szerint az állam elegendő forrással rendelkezik, csak azok nincsenek hatékonyan felhasználva. „Az RTVS gondja abban áll, hogy felállították a kereskedelmi és a közszolgálati közti modellt. Néhány kereskedelmi műsor körülbelül 50 ezer euróba kerül, mások meg 20 ezerbe. Például az a műsor is, amelyik bolondot csinál belőlünk” – jelentette ki a kormánypárt elnöke.

Ha a kultuszminiszter nem lesz képes másképpen megoldani a helyzetet, minthogy elvesz az emberek pénztárcájából, az SNS Danko szerint majd előáll az ésszerű javaslataival.
„A forrásokat az egyes tárcáknál keressük majd. Én szégyenkeznék a polgárok elé állni, és annyit kérni tőlük, mint amennyit Csehországban kérnek, ha nem tudjuk a csehek műsorminőségének még a felét sem nyújtani” – fogalmazott Danko, aki úgy véli, a két program mellett az RTVS továbbra is jól működhet.

A pártelnök azt is hozzáfűzte, az SNS hajlandó annak az összegnek a megemeléséről is tárgyalni, amellyel jelenleg az állam az RTVS-t támogatja.  A kormány megszakította a koncessziós díjak emeléséről szóló módosító indítvány megvitatását. Robert Fico kormányfő a kormányülés után úgy nyilatkozott, hogy Maďarič miniszter teljes mértékben bírja a bizalmát, teljesítette a kormányprogramból adódó feladatát, s most az SNS van soron. A módosító indítvány a nyári szünet előtt vitát gerjesztett Marek Maďarič kultuszminiszter és a koalíciós SNS közt.

(Felvidék.ma/SITA)