Kati Erika átadja a dokumentumokat Balázsnak és Gergőnek (Fotó: Farkas Ottó)

Dobfenek (Rimaszombati járás) díszpolgárává avatták az ez év áprilisában hirtelen elhunyt D. Kovács József újságírót, a falu szülöttét, a Pátria Rádió szerkesztő-műsorvezetőjét, a Felvidék.ma és a Szabad Újság külső munkatársát.

A tiszteletbeli díszoklevelet D. Kovács József két fia, Balázs és Gergő vették át a község polgármesterétől, Kati Erikától. Az ünnepséget a július 30-i falunapra időzítették, éppen ekkorra elkészült a síremléke is. Életének ötvenkettedik évében hunyt el 2016. április 20-án. A községben nagy szeretettel emlékeznek rá.

D. Kovács József síremléke Dobfeneken. (Fotó: Farkas Ottó)
D. Kovács József síremléke Dobfeneken. Hírportálunkon édesanyja vezetéknevén – Barta – publikált. (Fotó: Farkas Ottó)

Kati Erika, Dobfenek település polgármestere elmondta, hogy D. Kovács József már Pozsonyban dolgozó újságíróként kezdte használni nevében a falujára utaló ”D” (Dobfeneki) betűt. „Aki ismerte Jóskát, tudja, hogy számára valóban mindvégig meghatározó, életének egyik legfontosabb élménye volt szülőfaluja, a hely, ahonnan indult, és ahová mindig visszatért a főváros zajos világából megpihenni, erőt gyűjteni, feltöltődni” – mondta a polgármester az ünnepi pillanatban.

Nem hirtelen jött ötlet volt, hogy díszpolgárrá avassák Jóskát. A falu becsülte és tisztelte. Sajnos, a halál közbeszólt, így erre már csak in memoriam kerülhetett sor. Kati Erika kifejtette, hogy D. Kovács József megbecsülést és ismertséget adott a falunak. „Általa egy egész országban – sőt még a határainkon túl is – ismertté vált falunk neve” – nyilatkozta.

(Fotó: Farkas Ottó)
(Fotó: Farkas Ottó)

D. Kovács József hűséges volt szülőföldjéhez, gyakran hazajárt, fiai elé mindig példaként állította a vidéki barátságos hangulatot, az összetartást. Gyermekei itt, Jóska nővérénél és sógoránál töltötték a nyári szünetet. Neki a faluban mindenkihez volt egy-két kedves szava, név szerint szólította az ismerősöket.

Közkedvelt volt, a falusiak nagyon szerették hallgatni a rádióban a riportjait, olvasni cikkeit. Már gyermekként is kedvelték, eminens tanuló volt, kiemelkedett eszességével. Gyerekkorában ministrált, később is templomjáró volt, ezúttal is mise keretében idézték fel emlékét, ahol részt vettek a rokonok, hozzátartozók is.

„Tanárai egykor úgy gondolták, orvos vagy ügyvéd lesz belőle. Sokan nem értették meg, hogy miért „csak” újságíró lett belőle” – idézte fel a szintén dobfeneki Farkas Ottó, aki a barátja volt, és akinek a könyveit szerkesztette. Mára azonban nagyra értékelik újságírói, szerkesztői tevékenységét.

(Fotó: Farkas Ottó)
(Fotó: Farkas Ottó)

Farkas Ottó a Felvidék.ma-nak elmondta, hogy kapcsolatuk akkor kezdődött, mikor Jóska bekerült az IFI-be, s fogadta az ifjúságot érintő tudósításait. Mindkettőjüket érdekelte a helytörténet, a környék történelmi és néprajzi értékei. Mint megtudtuk, Jóska összegyűjtötte a falu anekdotáit és népmeséit, amelyet a Gallértalan köpönyeg címmel könyvben is megjelentetett.

„Évekig tanulmányozta Dobfenek deportálásának történetét, sajnos a kötetnyi anyag rendszerezésére már nem maradt ideje. Leginkább a falu urának, Siposnak a családfa-kutatása érdekelte. Nekem is segített adatokat felkutatni, könyveim megjelentetéséhez ő adott önbizalmat” – nyilatkozta Farkas Ottó, aki azóta is töretlenül sorra jelenteti meg kiadványait.