Fotó: tyden.cz

Bár Lubomír Štrougal (1924) volt csehszlovák miniszterelnök (1970-1988), korábbi belügyminiszter (1961-1965) személyesen is egyértelműen felelősnek tekinthető az egykori szocialista Csehszlovákia nyugati határain kiépített villanyáramos vasfüggöny emberi áldozataiért, nem indul ellene büntetőeljárás, mert az ügyét kivizsgáló prágai Kommunizmus Bűntetteit Dokumentáló és Vizsgáló Hivatalnak (ÚDV) nem sikerült elegendő konkrét bizonyítékot összegyűjtenie ellene.

A rendőrség ezért a vizsgálatokat befejezte, és az ügyet lezárta – közölte az ÚDV-re hivatkozva a Mladá Fronta Dnes című cseh napilap.

Lubomír Štrougal belügyminisztersége idején a Csehszlovákia nyugati határain (Ausztria, Nyugat-Németország) felállított villanyáramos határzár átlépésének kísérlete 33 személynek került az életébe. Štrougal és néhány további személy ellen 2008-ban tettek feljelentést, és az ügyet most zárták le. A vád: hivatali felelőtlenség, amely emberéleteket követelt. A jelenlegi cseh jogrend szerint azonban még ha találtak is volna elegendő bizonyítékot Štrougal felelősségére, a megnevezett bűncselekményért annyi idő elteltével már nem vonható felelősségre senki. Ugyanakkor a több éves vizsgálatok során ez az első eset, amikor a cseh rendőrség hivatalosan is bűnösnek nyilvánította a volt magasrangú kommunista politikust.

A vádlók azt állítják, hogy Lubomír Štrougalnak kötelessége lett volna módosítani azt a rendeletet, amely szerint villanyáram volt a határon felhúzott szögesdrótokban, de ő ezt elmulasztotta. A hatvanas évekbeli politikai helyzet és jogrend ezt már lehetővé tette.

A volt belügyminiszter a személyes felelősséget mindig határozottan elutasította. Azt állítja, mindent megtett a villanyáramos drótok eltávolításáért, de a határőrség akkori parancsnoka ezt elutasította. „Már a belügyminiszteri tisztségbe való belépésemkor 1961-ben meg voltam győződve arról, hogy nem szabad magas feszültségű áramot használni az államhatárok védelmére” – olvasható egyik legutóbbi, idén februárban közzétett nyilatkozatában.

A többi vádlott időközben elhunyt, így az ő felelősségüket a hatóságok már nem vizsgálták.
Csehszlovákia nyugati határait az 1948-es rendszerváltás után zárták le és az illegális határátlépést a hatalomra került kommunista rendszer bűncselekménynek minősítette.

1952 és 1957 között a határsávot elaknásították és a szögesdrótkerítésbe magas feszültségű elektromos áramot vezettek. Az ÚDV kutatásai szerint az 1948 és 1989 közötti években az illegális határátlépési kísérlet mintegy 300 embernek az életébe került. Más források szerint az áldozatok száma 280. Az áldozatok között a csehszlovák állampolgárokon kívül több lengyel és kelet-német állampolgárok is voltak.

A határőrség lőfegyverei 143 ember életét oltották ki, a magas feszültségű villanyáramos drótkerítés áldozatainak a száma meghaladja a kilencvenet, kettővel aknarobbanás végzett. A sebesültek száma több százra rúg.