Igor Matovič és Mária Kolíková. Menniük kell vagy maradhatnak? (Fotó: OL, TASR)

A Híd párt által jelölt igazságügy-minisztériumi államtitkár, Mária Kolíková a megszabott határidő elmúltával adta le az idén adóbevallását, így ismételten megsértette a közszereplőkre vonatkozó alkotmánytörvényt.

Azért ismételten, mivel ugyanezt a mulasztást már 2013-ban is elkövette. A törvény értelmében a második vétség után meg kell, meg kellene válnia pozíciójától. Az államtitkár asszony viszont továbbra is a pozíciójában van.

Az ügy pikantériáját a közelmúltban kiderült hasonló eset adja, amelynek főszereplője Igor Matovič, az Egyszerű Emberek politikai mozgalom vezetője, aki szintén már második alkalommal vétett ezen alkotmánytörvény ellen azzal, hogy formálisan is aktív vállalkozói – ügyvezetői pozíciót tölt be. A sajtóban, illetve a parlamenti folyosókon immár hetek óta téma, hogy a kormánytöbbség a közeljövőben megfosztja Matovičot a képviselői mandátumától, amelyre a törvény szó szerinti értelmezése alapján joga lenne.

Azzal, hogy a Markíza televízió csütörtöki adásában nyilvánosságra hozta, miszerint a kormánykoalíciót alkotó Híd párt embere, Mária Kolíková államtitkár is másodszor sértett törvényt, a helyzet megváltozott. Mindjárt az információ nyilvánosságra kerülése után nyilatkozott az ügyben Kolíková főnöke, a szintén hídas Lucia Žitňanská igazságügy-miniszter, aki elmondta, hogy amikor a témával foglalkoztak, fel sem merült benne, hogy Kolíkovának mennie kellene. Ahogy fogalmazott „eszébe sem jutott a funkcióvesztés lehetősége”.

Kolíkovát az védi – védheti, hogy a törvényt különböző megbízatási időszakban szegte meg kétszer, először a Radičová kormányfősége alatti időszakában, majd később a második Fico-kormány idején. Ha ezt a védekezést a Híd párt vezetősége elfogadja, akkor az államtitkár valószínűleg megtarthatja pozícióját. Morális megfontolások alapján még lemondhat maga Kolíková is, akit szakmai körökben rendkívül korrekt, jól felkészült szakembernek tartanak, és valószínűleg nem akar precedenst teremteni azzal, hogy ismételt mulasztását a paragrafusok közti kiskapuk keresésével akarja megvédeni.

Ha a Híd párt nem hívja vissza jelöltjét, azzal nyilván lemond arról is, hogy ugyanezen vétség alapján hozzájáruljon a párt elnöke régi haragosának, Igor Matovičnak a parlamentből való kiebrudalásáról is, s így megmentheti őt a mandátumvesztés sokak által rendkívül szigorúnak ítélt szankciójától.

(Felvidék.ma/Markíza)