Szilva, minden mennyiségben (Fotó: Tökölyi Angéla)

Ötödik alkalommal rendeztek szeptember 17-én Szilvanapot a bodrogközi Kistárkányban. Az ötletgazda és a megálmodó Kondás Aranka, az Aranka vendégház tulajdonosa és segítői akkor hagyományteremtő szándékkal indították útjára a rendezvényt, amely mára kisebb fesztivállá nőtte ki magát.

Kezdetben helyi önkéntesek segítségével szerveződött a rendezvény, amely mára több intézmény támogatását tudhatja maga mögött. A Kistárkány és Környéke Polgári Társulás, valamint Kistárkány Község szervezésében megvalósult idei rendezvényt a Bethlen Gábor Alap, a Bodrogközi EGTC, az SZK Kormányhivatala és Kassa Megye Önkormányzata támogatta.

A kistárkányi szilva és a kistárkányi alma az egész országban és az országhatáron túl is híres volt egykor. A helyiek és az idelátogatók azt tartják, hogy aki egyszer megkóstolta a kistárkányi szilvóriumot, annak az íze és illata örökre beivódott az emlékezetébe. A Szilvanap szervezői ezt a helyi értéket felkarolva kívánják újra elhelyezni a régió és az ország kulturális és turisztikai térképén Kistárkányt.

Lekvárok, szörpök, szárított gyümölcs csemegék kóstolása Kistárkányban
Lekvárok, szörpök, szárított gyümölcscsemegék (Fotó: Tökölyi Angéla)

A vendégház és udvara kialakításánál is az volt a cél, hogy ne csak egyszerű szállást biztosítson, hanem egy olyan élményt is, amiért a jövőben ugyancsak hajlandóak majd visszatérni a vendégek. Ezért a vendégház udvarán egy egyedülálló búbos kemencét is építettek, amellyel a nagyszülők és dédszülők egykori tevékenységeit szeretnék felújítani. Mégpedig úgy, hogy azt az idelátogatókkal is megismertetik, egy-egy ilyen rendezvény keretében.

A szervezők örömére saját kézműves termékeik bemutatásával egyre több helyi család is bekapcsolódik a „szilvás” napba.

Ezen a napon bemutatásra került a szilvalekvárfőzés – hagyományos kézi kavarással, üstökben. Az így készült szilvalekvár a nemes szilván kívül egyetlen gramm cukrot, vagy más tartósító anyagot sem tartalmaz. A búbos kemencében pontosan úgy készültek az idén is a kóstolásra szánt szilvás finomságok, ahogyan azt nagyanyáink és dédanyáink készítették egykor.

Szilvalekvár főzése üstben
Szilvalekvár főzése üstben (Fotó: Tokölyi Andrea)

A tartalmas kulturális program mellett volt kézműves foglalkozás, falusi játszóház és a már hagyományos kirakodóvásár és mesterségek bemutatója is. A vásári forgatagban népzenei műsor, néptánccsoportok fellépése, a Karosi Turul Hagyományőrző Íjász Egyesület, vásárfia-vásári komédia és a Gönci betyárok tették tartalmassá a napot.

A rendezvény során kicsik és nagyok találkozhattak a Vándor-meseíróval, és a helyi pálinkafőzde nyílt napján a látogatók betekinthettek a pálinkafőzés mesterségébe is.

Kistárkányban az idei szilvanapi vigasság gyönyörű napsütéses őszi napon, jó hangulatban és szép számú közönség részvételével zajlott.

További képek Képgalériánkban tekinthetők meg.