(Fotó: behir.hu)

Érsekújvár lesz a Magyarország egyik legnagyobb és legrangosabb gasztronómiai rendezvényének számító, 20. Csabai Kolbászfesztivál díszvendége. A Csemadok Érsekújvári Alapszervezetének tagjai ebből az alkalomból Békéscsabán jártak, hogy előzetesen egyeztessenek a házigazdákkal – adta hírül a Behir.hu.

Danczi József alapszervezeti elnök a hírportálnak elmondta: A kultúrán és a gasztronómián kívül történelmi szálak is összekötik Békéscsabát és Érsekújvárt. Az ő alapszervezetükben is vannak például olyanok, akiknek a szülei évtizedekkel ezelőtt Békéscsabáról költöztek Érsekújvárra, és van, akinek a nagyszülei békéscsabai házában ma egykori érsekújváriak élnek.

A felvidéki díszvendégek úgy tartják, hogy a csabai kolbásznál nem lehet jobbat készíteni, ennek ellenére kísérleteznek. Érsekújvárott tizenkét éve szerveznek hasonló jellegű rendezvényt, igaz, az még jóval kisebb, mint a több százezer látogatót vonzó Csabai Kolbászfesztivál.

„Megtiszteltetés számunkra, hogy éppen a jubileumi, huszadik kolbászfesztivál díszvendégei lehetünk. Évekkel ezelőtt a kolbászklubbal indult a barátságunk a kultúra és a gasztronómia területén. Ismerjük tehát Békéscsaba gasztronómiai értékeit és szeretnénk az érsekújváriaknak is bemutatni azokat, és persze szeretnénk, ha a csabaiak jobban megismernék Érsekújvár értékeit, gasztronómiáját. Emellett a turizmusban, egymás kultúrájának megismerésében ugyancsak lehetőségek rejlenek” – mondta el a Behir.hu érdeklődésére Danczi József, a Csemadok Érsekújvári Alapszervezetének elnöke.

A számos felvidéki látogatót is vonzó 20. Csabai Kolbászfesztivál október 28-31. között kerül megrendezésre. Az idei, jubileumi rendezvény sztárvendége a No coke, It’s my life vagy a One love című slágerek előadója, Dr Alban lesz, de a résztvevők találkozhatnak majd a Modern Talking énekesével, Thomas-szal is.

A szórakoztató programok mellett – a hagyományoknak megfelelően – megrendezésre kerül az Élelmiszeripari és Mezőgazdasági Kiállítás és Vásár, emellett lesz turisztikai kiállítás, bemutatkoznak a kistermelők, és jelen lesznek a borászok is.