![](https://felvidek.ma/wp-content/uploads/2016/09/01-Az-ügynök-halála-fő-kép.jpg)
Újdonság a Komáromi Jókai Színház 64. évadában a sajtótájékoztató. Ezután valamennyi új bemutató előtt fogadják majd a sajtó munkatársait az alkotók: a rendező és a színészek. Arthur Miller Az ügynök halála című drámája kapcsán több téma is felmerült csütörtökön délután a Vasmacska Stúdiószínpadon.
Varga Emese dramaturg, sajtótitkár vezette a szeptember nyolcadikai sajtótájékoztatót. Tóth Tibor Jászai Mari-díjas színművész, színházigazgató már az elején tudatta, örül a kezdeményezésnek. „Közös érdek a sajtó megfelelő tájékoztatása” – szögezte le.
Ezután Forgács Péter rendező mesélt az eredetileg március közepére tervezett, majd a betegsége miatt őszre halasztott előadásról. Azt mondta, ez egy messzi és régi történet, a negyvenes évek Amerikájából, egy amerikai drámaíró meséje. Archaikus előképe a Tímár József főszereplésével született 1959-es budapesti előadás: ismerősnek tűnhet, amint két bőrönddel a kezében áll – róla mintázták a budapesti Nemzeti Színház szoborparkjának alakját – pedig állítólag csak egy bőrönddel játszott, a másikat azért vette a kezébe, hogy kipróbálja, melyik lesz jobb, kelléket válogatott.
![Levetítették az előadás rövid videóját (Fotó: Klinko Fanny)](http://felvidek.ma/wp-content/uploads/2016/09/02-Az-ügynök-halála-Promovideót-is-vetítettek.jpg)
Van tehát egy térben és időben messzi történet, egy ismerős képpel: Tímár József képével. „Sok témáról beszél ez a darab, mint minden jó színmű. Van egy ember, akinek az a tragédiája, hogy kevesebb, mint amit képzel, vagy hisz magáról. Feltehetjük a kérdést: mi, magunk, mennyiek vagyunk? A másik fő téma a hazugság. És ott a család. A családban élés a legőrültebb helyzetekhez hasonlatos” – adott rövid elemzést a rendező.
Bandor Éva Jászai Mari-díjas színésznő, aki Lindát, a feleséget alakítja, közölte, a darab eredeti címe „Fejének belseje”, így a főhős Willy Loman belső utazást tesz a fejében, amolyan privát beszélgetések ezek, két részben.
Portálunk kérdésére a Willy Lomant játszó Mokos Attila azt válaszolta, nem lényeges, milyen korú az ügynök, ebben a felfogásban máshová helyezték a hangsúlyokat. „Mintha fényképeket nézegetne egy albumban, és a képekről eszébe jutnak dolgok” – hozta közelebb szerepét – „Kronológiája ugyanis nincs a darabnak, ettől nehéz megfejteni” – tette hozzá.
Portálunk megemlítette az 1998-as kassai előadást, melyben Bandor Éva A nőt, Tóth Tibor Biffet játszotta, Árkosi József rendezésében. „Még a próbafolyamatra sem emlékszem már” – ismerte be a színésznő. „Gyermek voltam még akkor, így a szüleim nem vittek el az előadásra” – vallotta be a mostani Biff, az ügynök egyik fia, Tóth Károly színész, aki szintén részt vett a sajtótájékoztatón.
![„Ekkora voltam a kassai előadás idején” – mutatta Tóth Károly színész. Mellette. Bandor Éva Jászai Mari-díjas (Fotó: Klinko Fanny)](http://felvidek.ma/wp-content/uploads/2016/09/03-Az-ügynök-halála-Ekkora-voltam-a-kassai-előadás-idején-mutatja-Tóth-Károly-Biff.jpg)
Skronka Tibor, aki egy látomásban jelenik meg, mint Ben, úgy válaszolt a Felvidék.ma kérdésére, hogy mostanában talált rá a szerepre, és mindent megtesz, hogy kész legyen a jövő heti premierre.
Szó esett még Gadus Erika (ő a jelmeztervező is) nem mindennapi díszletéről, ami amolyan labirintus, amely lehetővé teszi a ki-, bejárkálást az élet lejtőjén, de több mindent szimbolizál.
![Mokos Attila, Skornka Tibor, Tóth Tibor Jászai Mari-díjas (Fotó: Klinko Fanny)](http://felvidek.ma/wp-content/uploads/2016/09/05-Az-ügynök-halála-Mokos-Attila-Skronka-Tibor-Tóth-Tibor.jpg)
Az ügynök halála emblematikus története lett a kisvállalkozó csődjének, a világot uraló pénz – hatalom – élet megdönthetetlen triumvirátusának. A történet arról a megrendítő folyamatról is vall, amikor az ember elméjében egyszer csak előtörnek a múlt meg nem emésztett emlékei, és az elfojtott, elhallgatott titkok és tévedések rátelepednek a jelenre, és felzabálják a jövőt. Az izgalmasnak ígérkező előadás szeptember 16-án, pénteken 19.00 órai kezdettel kerül a Komáromi Jókai Színház közönsége elé.