Ha halasztva is, de időben kell az adóbevallásokat kitölteni. (Illusztrációs felvétel: Felvidék.ma)

Közeleg az adóbevallás utolsó határideje, szeptember 30-a. A szóban forgó határidőig adóhalasztásban részesült mintegy húszezer személynek, illetve cégnek a szóban forgó határidőig az adóját is be kell fizetnie.

Ebben az évben mintegy 185 ezer adóköteles kérelmezte adóbevallásának elhalasztását. Az egyhónapos adóhalasztást (április végéig) 4500 adóköteles jelentette be, kéthónapos halasztást (május 31-éig) 3800-an kértek. A pusztán szlovákiai forrásokból származó bevételek esetén lehetséges leghosszabb adóhalasztással összesen 158 ezer adóköteles szubjektum élt, akik adóbevallásuk leadását június végére halasztották.

Féléves adóhalasztásban pedig azok részesülhettek, akiknek a múlt év folyamán külföldi forrásokból származó bevételeik is voltak. Ezeknek a száma mintegy 20 ezer. Ezeknek tehát az adóbevallásukon kívül szeptember 30-áig az adójukat is be kell fizetniük. Az adóbevallásukkal együtt a hónap végéig utalhatják át a kiválasztott civil szervezetnek is adójuk 2 (3) százalékát. Ezeknek a jegyzéke a szlovák ügyvédi kamara portálján található meg (www.notar.sk).

Az adózással kapcsolatos alapvető információk megtalálhatók a pénzügyi igazgatóság portáljának vonatkozó fejezetében (https://www.financnasprava.sk/sk/infoservis/info-k-aktual-povinnostiam), illetve a pénzügyi igazgatóság forróvonalán, a 048/431 72 22-es telefonszámon.

Az adóbevallás leadásának, illetve az adó befizetésének elmulasztásáért 30-tól 16 000 euróig terjedő bírság járhat.

(Felvidék.ma/www.financnasprava.sk)