Fotó: TASR

Világos Európa-párti hozzáállás, igazságos és erős jóléti állam, kiegyensúlyozott gazdasági szabadságok és szociális jogok, a választópolgár iránti egyértelmű érdeklődés és jobb kommunikáció az emberekkel. Ezek azok a főbb pillérek, amelyeken a Smer-SD új programja alapul, jelentette be Robert Fico, a Smer-SD elnöke a programalkotó közgyűlésen.

A kormányfő azokról a célokról is szólt, amelyeket pártja a parlamenti választások előtt kitűzött és teljesíteni kíván. A párt azt szeretné, ha 2020-ig Szlovákia elérné az uniós átlag-életszínvonal 85 százalékát. Növelnék továbbá a minimálbért és a valós béreket. Árstabilitásra törekszik, és csökkentené a regionális különbségeket. 2020-ig az eddig létrehozott 48 ezer új munkahelyen kívül 100 ezer további munkahely létrehozását tervezi.

A programtéziseket Marek Maďarič, a Smer-SD alelnöke ismertette a küldöttekkel, amelyeket azok megszavaztak, s a párt kerületi és járási tanácsainak megvitatásra javasoltak. A párt új programjáról a végleges döntést a decemberben esedékes eperjesi közgyűlésen hozzák meg.

A Smer nem mond le a szociáldemokrata törekvésekről

Maďarič felszólalásában arra is kitért, hogy a kormányprogram megkötése csak kompromisszumok árán ment, ami azt jelenti, hogy némelyik szociáldemokrata törekvésük nem lesz ebben a választási időszakban megvalósítható. „Ez azonban nem jelenti azt, hogy lemondunk azokról. Ellenkezőleg, ezt az időt az új programunk kidolgozására kell felhasználni, amellyel a következő parlamenti választásokon szeretnénk megszólítani a választópolgárokat” – jelentette ki Maďarič. „Mi is követünk el hibákat, és sokan már a végünket jósolják. De nem látják, hogy a mi történetünk, más, mint az SOP, ANO, HZDS, SDKÚ, MKP vagy a KDH története. Mi mindig képesek voltunk megtartani az egységünket, és olyan személyi döntéseket hozni, amelyek a segítségünkre voltak” – mondta.

Maďarič több témát is megemlített, amelyekből alább néhányat kiemelünk. A bérezés témájában például kijelentette, hogy a minimálbér növelése prioritás kell, hogy maradjon, mert erre kötődik a bérrendszer nagy része, és fontos eszköze a szlovákiai béremelkedéseknek. Az adó- és járulékterheket illetően azt mondta, továbbra is a szolidaritás természetes részét képezi számukra a fizikai személyek progresszív jövedelemadózása, ragaszkodnak továbbá a vagyonadó növeléséhez, ami világátlagban az egyik legalacsonyabb nálunk, és támogatni kívánják a pénzügyi tranzakciók adózásának bevezetését, illetve fontolgatják a környezeti szempontból káros tevékenységek megadóztatását.

A lakáspolitikát illetően kiemelte, a fiatalok lakhatása szempontjából a jövőben támogatni szándékozzák a bérlakások építését. Ezenkívül új típusú lakásszövetkezetek létrehozását tervezik az osztrák modell szerint. Ennek lényege, hogy a jelzáloghitel-juttatásért az ingatlan nélküli fiatalok lakásszövetkezetei folyamodhatnának, s így gondoskodnának a tagjaik lakhatásáról. Ennek előnye, hogy a kollektív jelzáloghitel esetén egy lakásra kisebb hitel jutna, mintha egyénenként folyamodnának hitelért.

Maďarič szerint az egészségügy értelme a gyógyítás, nem pedig a nyereségszerzés. Mint mondta, meg kell határozni, mi a megfelelő egészségügyi ellátás, és mi tartozik a betegellátás alapcsomagjába. Az oktatásüggyel kapcsolatban hangsúlyozta, anyagi megerősödése csak a tartalmi és strukturális változásokkal együtt mehet végbe.

Flašíková-Beňová: Leálltunk a fejlődésben, tovább kellene lépnünk

A közgyűlésen résztvevők közül Mónika Flašíková-Beňová EP-képviselő bírálatának is hangot adott. Felszólalásában kifejtette, a Smer-SD 17 év után leállt, s most át kellene értékelnie néhány dolgot, és tovább kellene lépnie. „Nem azért jöttem, hogy ártsak a pártnak. A jövőben korszerű szociáldemokráciaként látom a Smert” – mondta hozzáfűzve, annak ellenére, hogy jó a programja, jók a javaslatai, a  pártot olyan jelzőkkel illetik, amelyek senkinek sem tetszenek. „Következetesebbeknek kell lennünk, amikor az olyan jelzők, mint a korrupció és a politikai patronázs a pártunkra irányulnak” – fűzte hozzá az EP-képviselő.

(Felvidék.ma/TASR)