Fotó: noviny.sk

A parlamentben folytatódott a pénteken elkezdődött házszabály-módosítás második olvasatban való megtárgyalása. A jogszabály-módosítás több korlátozást is bevezet, például a parlamenti felszólalások időbeli meghatározását, a transzparensek használatának, illetve hang- és videofelvételek készítésének betiltását az ülésteremben.

A koalíciós indítvány vitájában leginkább az ellenzéki képviselők szólaltak fel – többnyire félig üres ülésterem előtt. Az ellenzéknek elvi kifogásai vannak a módosító indítvánnyal kapcsolatban, azt állítja, a koalíciós pártok így akarják befogni az ellenzék száját, a koalíció szerint viszont a változtatások oka a tanácskozások hatékonyabbá tétele. Az ellenzék rámutatott azokra a változtatásokra is, amelyek a képviselők alkotmányos jogait sértik, és óvott attól, hogy a kormánykoalíciót bíráló ellenzéki képviselők elhallgattatására visszaéljenek a házszabállyal. Azt javasolta, az indítványból hagyják ki a képviselők korlátozására vonatkozó részeket.

A koalíciós képviselők azonban tagadják, hogy a házszabály-módosítás a bíráló hangok elhallgattatására szolgálna és a módosítások elfogadását javasolják. A koalíció több módosító indítvánnyal is élt az eredeti javaslathoz képest, Gál Gábor például a Most-Hídból azt ajánlotta, hogy a miniszterek és a parlament alelnökeinek felszólalásaira is vonatkozzon az időkorlátozás, hogy az esélyegyenlőség mindenki számára biztosított legyen. Ha ezt megszavazzák, akkor az időkorlátozás alól csak a parlament elnöke, a kormányfő és az államfő mentesülne.

Az ellenzéki OĽaNO-NOVA és az SaS képviselői arra szólítják fel a házszabály-módosítás koalíciós javaslattevőit, vonják vissza a jogszabály-módosítást, mivel az árt nemcsak a parlamentnek, hanem a szlovákiai demokráciának is.

Richard Vašečka a mai sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, Szlovákia első helyen áll Európában a vasárnap is dolgozó emberek számában, élen járunk az éjszakai munkavégzésben, továbbá katasztrofális a szlovákiai demográfiai fejlődés alakulása is. Andrej Danko házelnöknek viszont az a legnagyobb gondja, hogy teljesen feleslegesen módosítsa a parlament házszabályát.

Lucia Ďuriš Nicholsonovának meggyőződése, hogy a házszabály-módosítás (SaS) nem más, mint művileg gerjesztett téma a Smer és az adómaffia botrányainak elfedésére. „Szájkosár ez az ellenzékre, amely túl sokat beszél ezekről a botrányokról” – vélekedik a képviselő asszony, aki a módosító indítvány szerzőinek megüzente, ahhoz, hogy a parlament szalonképes legyen, a tagjainak kell elsősorban illedelmeseknek és jellemesnek lenniük, ám azt semmilyen törvénnyel sem lehet ráerőszakolni senkire. „A parlament akkor lesz tisztességes, ha tesz azért, hogy az összes botrányos ügyet kivizsgálják, és ha eltörlik Vladimír Mečiar amnesztiáit” fűzte hozzá.

Az SaS parlamenti klubjának elnöke, Natália Blahová pedig arra hívta fel a figyelmet felszólalásában, hogy a házszabálynak a képviselőket kell szolgálnia és egyértelműsítenie kell a szabályokat. Ezzel szemben az ellenzék ellen irányuló „szájkosártörvényt” csinálnak belőle. Az ellenzéknek azonban nincs más eszköze, csak a szavak. A feladata, hogy alternatívát kínáljon és ellenőrizze a kormányzó többséget – mondta a képviselő asszony.
Az OĽaNO-NOVA elnöke, Igor Matovič kijelentette, ha a házszabály-módosítást a javasolt formában megszavazzák, az ellenzék az Alkotmánybírósághoz fordul.

A házszabály-módosító indítványról folytatott parlamenti vita kapcsán az SNS egy parlamenti vitamixet tett közzé a közösségi oldalán, amelyekben azt látni és hallani, hogy a képviselők bizony nem riadnak vissza a trágár beszédtől. A legtöbb esetben Igor Matovič szerepel benne, aki a házszabály-módosítás legnagyobb bírálói közé tartozik. „A parlamenti illemről… Ehhez a videóhoz nem kell magyarázat. Ezért is fontos a képviselők vitaszabályait megváltoztatni, és a parlamentbe visszahozni az illemet” – olvasható a közzétett videó alatt.

(Felvidék.ma/TASR)