A négy visegrádi államfő a rzeszowi sajtótájékoztatón (Fotó: MTI)

Kiállt Magyarország mellett szombaton Rzeszówban Miloš Zeman cseh köztársasági elnök.

„Elutasítom például a luxemburgi külügyminiszter véleményét, hogy Magyarországnak távoznia kell az Európai Unióból. Ez az arrogancia megnyilvánulása, amelyet egyetlen miniszter sem engedhet meg magának“ – jelentette ki Zeman a négy visegrádi ország – Csehország, Lengyelország, Magyarország, Szlovákia – államfőinek kétnapos találkozója utáni sajtóértekezleten a dél-lengyelországi Rzeszówban.

Jean Asselborn, a luxemburgi diplomácia vezetője már több ízben is bírálta Orbán Viktor kormányának politikáját. A kvótareferendum kapcsán pedig úgy nyilatkozott, hogy Magyarországot ki kellene zárni az EU-ból, mert nem tartja be annak szabályait. Budapest Asselborn nyilatkozatát határozottan visszautasította.

Miloš Zeman a közszolgálati cseh hírtelevízió (CT24) által közvetített sajtóértekezleten a migrációval kapcsolatban azt mondta: „A V4 jól teljesíti küldetését az EU-ban, sőt azt is mondanám, hogy a migrációs kvótákról folytatott vitában bevált. A V4 összes kormányfője elutasította a kvótákat, illetve a relokációs mechanizmusokat. Örülök, hogy ez az álláspont bevált és fokozatosan további államok is ezt fogadják el“ – fejtette ki a cseh elnök.

A cseh politikus szerint olyan EU-ra van szükség, amely közelebb lenne az állampolgárokhoz, a mindennapok emberéhez. Szerinte a brexit, tehát Nagy-Britannia kiválása az Unióból szintén a mai uniós állapotok, a működésképtelenség következménye.

Zeman szerint el kell utasítani azokat a bírálatokat, amelyek Brüsszelből érkeznek a visegrádiak címére. „Ne legyünk azok, akik hajlott gerinccel járnak az EU-ban“ – szögezte le a cseh államfő.

Míg a cseh államfő pozitívan méltatta a V4-ek tevékenységét, Andrej Kiska szlovák államfő bírálattal illette, s elégedetlenségének adott hangot. Kiska pénteken elhangzott beszédében azt állította, hogy a V4 külső képe, megítélése soha sem volt ilyen rossz, mint most.  Ezt alapvetően a V4-ek migránsügyben elfoglalt álláspontjával magyarázta. Zeman viszont úgy látja: a migránsügyben a V4 okosabbnak mutatkozott, mint az EU egésze.

2016-ban új kérdés merült fel, ez pedig a biztonság kérdése: “saját országunk, a V4-ek biztonsága, valamint Európa, az EU biztonsága” – jelentette ki Áder János. “Azt gondolom, hogy ebben a kérdésben is legalább olyan következetes magatartásra lesz szükség a következő hónapokban és években, mint amilyen következetes magatartást tanúsítottunk a szabadságért folyó küzdelemben az elmúlt 40 évben” – hangsúlyozta.
Az M1 riporterének kérdésére válaszolva Áder János elmondta, az államfők a migráció összes dimenziójával foglalkoztak: egyetértettek abban, hogy fontos dolog a szolidaritás, hogy az arra rászorulókról, a politikai menekültekről gondoskodni kell. De arra is ügyelni kell, hogy a forrásokat, amelyek rendelkezésünkre állnak, jól használjuk fel, úgy, hogy “ezzel ne újabb konfliktusokat idézzünk elő” – szögezte le a köztársasági elnök. Hangsúlyozta: a migráció problémája nem fog megoldódni rövid időn belül, részben a háborúk miatt, részben a klímaváltozásból adódóan újabb és újabb emberek kényszerülhetnek otthonuk elhagyására. A megelőzés elősegítése pedig nemcsak az EU felelőssége, hanem az olyan fejlett országoké is, mint az Egyesült Államok, Ausztrália, sőt, Kína – tette hozzá Áder János.