Az ünnepség utáni tárlatnyitó közönsége (Fotó: a szerző)

Az egykori munkatársak körében, számos vendég jelenlétében, a Nyitra Megyei Önkormányzat vezetőségének részvételével ünnepelte 130. születésnapját a komáromi múzeum pénteken, a Kultúrpalota dísztermében.

Az ünnepségen számos köszöntő hangzott el, felolvasták a komáromi küldöttség élén jelenleg Kínában tartózkodó Stubendek László polgármester levelét, és kiállítást nyitottak, amely felvonultatja a Duna Menti Múzeum számos gyűjteményét.

Gitármuzsikával kezdődött az október 21-i ünnepi rendezvény, Gerencséri Viktor, a Komáromi Művészeti Alapiskola pedagógusa játszott a hangszeren. Csütörtöky József múzeumigazgató köszöntötte a vendégeket, és végig ő invitálta a felszólalókat a pulpitushoz.

Milan Belica megyeelnök Csütörtöky József múzeumigazgató kíséretében tekintette meg a kiállítást (Fotó: a szerző)
Milan Belica megyeelnök Csütörtöky József múzeumigazgató kíséretében tekintette meg a kiállítást (Fotó: a szerző)

Elsőként Milan Belica megyeelnök köszöntötte a 130 éves múzeumot. Kiemelte, Komárom roppant gazdag történelmi emlékekben, sok sikert kívánt a múzeumnak, hogy ezeket továbbra is magas színvonalon tárja a látogatók, érdeklődők elé, majd emléklapot adott át a múzeum igazgatójának.

Ezután sorra mondták el a köszöntőiket, többek között Peter Hyross, a Szlovákiai Múzeumok Szövetségének elnöke, a Pozsonyi Városi Múzeum igazgatója, aki azt kérte, továbbra is süssön a Nap a múzeum fölött, Jarábik Gabriella, a Szlovák Nemzeti Múzeum – Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeuma igazgatója, aki megemlítette, hogy immár 14 éve gyümölcsöző a két múzeum kapcsolata és dr. Keszegh Margit, a Jókai Közművelődési és Múzeum Egyesület elnöke, aki elmondta, büszke arra, hogy a múzeum az ő javaslatukra kapott februárban Pro Urbe-díjat.

Dr. Keszegh Margit, a Jókai Közművelődési és Múzeum Egyesület elnöke is köszöntőt mondott (Fotó: a szerző)
Dr. Keszegh Margit, a Jókai Közművelődési és Múzeum Egyesület elnöke is köszöntőt mondott (Fotó: a szerző)

A komáromi küldöttség élén Kínában tartózkodó Stubendek László polgármester üdvözlő levelét Knirs Imre alpolgármester ismertette. Ebben a város első embere jelezte, lélekben az ünneplőkkel van, mert együtt ünnepelni felemelő érzés.

A továbbiakban ismét felcsendült a zene: Fekete Éva és Fekete Vince, a Komáromi Művészeti Alapiskola pedagógusai muzsikáltak, Gál Katalin énekelt.

Csütörtöky József igazgató megköszönte a múzeum valamennyi munkatársa áldozatos tevékenységét, akik nem foglalkozásnak, hanem hivatásnak tekintik a munkájukat. Beszédében felidézte az eddigi igazgatókat, a múzeum korszakait, és röviden ismertette az ünnepség után megnyílt, februárig megtekinthető kiállítást, amely ízelítőt ad a múzeum gyűjteményeiből.

A kiállítás részlete (Fotó: a szerző)
A kiállítás részlete (Fotó: a szerző)

Jelenleg mintegy 140 ezer műtárgy van a Duna Menti Múzeum birtokában. Nyolc állandó és két hosszú távon nyitva tartó kiállítással várják a látogatókat. A gondozásukban álló Izsán található római katonai tábor anyaga pedig hamarosan az UNESCO világörökségi listájára kerülhet.