A Pozsonyi Magyar Galéria fennállásának 10. évfordulóját ünnepelték (fotó: Hideghéthy Andrea/Felvidék.ma)

November 23-án, szerdán a Csemadok pozsonyi központjának nagytermében jeles alkalom megünneplésére gyűltek össze a meghívott vendégek, az érdeklődő közönség és a neves képzőművészek.

A Pozsonyi Magyar Galéria (PMG) fennállásának 10. jubileumi évfordulóját egy új kiállítás megnyitójával ünnepelték. A Pozsonyi Műtermek tagjainak és vendégművészeinek közös, retrospektív tárlata a „Jubileum – 10” címet kapta, amelyet december 15-ig tekinthetnek meg az érdeklődők.

A 2013-ban Esterházy emlékéremmel kitüntetett PMG a tíz év folyamán összesen kilencvenöt tárlatot rendezett, száznégy alkotó bemutatkozásával.

A kiállítás része az a fotó és dokumentum bemutató is, amely segítségével a látogatók végig kísérhetik a 2013-ban Esterházy emlékéremmel kitüntetett PMG 95 kiállításának hangulatát. Azt a magyar megmaradásért folytatott felelős kulturális tevékenységet, amelynek célja az emlékező, emlékőrző tárlatok megrendezése volt.

Képes beszámolónk a tárlat alkotásainak részleteit és a kiállítás megnyitójának hangulatát hivatott bemutatni. Hideghéthy Andrea képriportja.